Ha a játéktesztek mellett marad még időm játszani, a mai napig szívesen nyúlok vissza a PlayStation 2 felhozatalához. Igen tisztes mennyiségben maradtak ugyanis olyan címek, amelyeket tinédzserként vagy nem tudtam beszerezni, vagy végül nem maradt időm végigjátszani. A dolgot sok esetben megkönnyítik (vagy eleve lehetségessé teszik) a különböző remasterek és újrakiadások, mivel nem minden cím öregedett egyformán jól (vagy maradt könnyen hozzáférhető). Emiatt pedig a bejelentése óta vártam az egyik legrégebbi bakancslistás tételem, az Onimusha 2: Samurai’s Destiny újrakiadását, amelyet a kiadó jóvoltából bő egy hónappal a megjelenés előtt már ki is próbálhattam.
A Samurai’s Destiny, amelyet az első Onimushától eltérő csapat készített (a Capcom megelőlegezett egy folytatást a játék számára már azelőtt, hogy az első rész boltokba került volna), igen egyedi darab a sorozatban. Az első rész nyomasztó, Resident Evilt idéző magányos kalandja helyett hangsúlyosabbá váltak az akciócentrikus elemek, kerültek nappali, illetve NPC-kkel teli helyszínek is a játékba, valamint egy szocializálódásra épülő rendszer az új főhős, Jubei és négy társa között. A játékban lehetőségünk nyílt ezekkel a karakterekkel beszélgetni, hozzájuk illő ajándékokat adni nekik a faluban, ha pedig így kellő mértékben ápoltuk velük a kapcsolatot, a szörnyekkel teli barlangokban és kastélyokban gyakran segítségünkre siethettek.
De változott a harcrendszer is, a készítők egy speciális, „Issen” nevű mechanikát építettek be a játékba, mely a folyamatos gombnyomkodás helyett a taktikus, precíz időzítést jutalmazta úgy, hogy ha a játékos a megfelelő pillanatban indított ellentámadást, szamurájfilmeket idéző módon egy villanással kivégezhetett akár egy egész ellenséges csapatot.
Az újrakiadás az összes játékbeli modell és textúra felskálázása mellett lehetővé teszi az alternatív, „analóg” irányítási séma használatát is az eredeti változat Resident Evilt idéző tank vezérlése helyett, megnyit különböző minijátékokat, mint a Man in Black, a Team Oni és a Puzzle Phantom Realm egyből indítás után a főmenüben, valamint tartalmaz még alternatív kosztümöket, az eredeti változat által nem támogatott nyelveket, 100 szkeccset tartalmazó galériát és 43 tételes hanganyagválasztékot is.
A játék ezen felül bővül egy automatikus mentési rendszerrel is, hogy a játékosok ne legyenek az eredeti változat szobraira korlátozva (bár ezek elhelyezése a teszt során néhol még hagyott maga után némi kívánnivalót), de hogy a mérleg ellentétes tálcájára is kerüljön valami, egy vadonatúj „Hell” nehézségi fokozat is kerül a remasterbe, amelyben egyetlen sérülés azonnali halált jelent.
A próbakör során alapvetően elégedett voltam a tapasztaltakkal, bár az automatikus mentési pontok néhol kissé furcsa elhelyezésén túl azt tapasztaltam, hogy az analóg irányítással az eredeti játék egy-egy szegmense kissé indokolatlanul könnyűvé vált, míg másokat az irányítástól függetlenül megnehezített az eredetiben is néha elég idétlen rögzített kameraállás. Az „Issen” pedig néha-néha úgy tűnt, mintha nem működött volna, hiába volt tökéletes az időzítésem. A teszt során mindössze egy alkalommal futottam bele komolyabb malőrbe az automatikus mentési rendszer egy bugja miatt, amit megoldott a játék újraindítása, egyébként a technikai oldallal teljesen elégedett voltam.
A tapasztaltak alapján úgy fest, régi és új rajongóknak egyaránt nincs félnivalójuk, az Onimusha 2: Samurai’s Destiny kifejezetten erős remaster lesz, amelynek ugyan már rég el kellett volna készülnie, de megérte rá ennyit várni. Remélhetőleg a megjelenését követően nem kell sokáig várnunk majd a harmadik és negyedik részek hasonló felújításaira sem.
A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.