Azért szeretem leginkább az indie stúdiókat, mert ellentétben a nagy kiadók vagy befektetők által pénzelt fejlesztőkkel ők szabadon megvalósíthatják az ötleteiket. Ebből aztán gyakran egészen kimagasló játékok születnek, ahol érződik az egész iparágra a hősidőben még általánosságban jellemző, de mára erősen megkopott kreativitás és lelkesedés. Olykor az is előfordul, hogy bár van kiadó egy adott stúdió mögött, az tényleg nem szól bele, hogy milyen játék készül, vagy legalábbis abba nem, hogy miként készül. De sajnos akadnak olyan stúdiók, amelyek a kellő hátszél ellenére sem képesek élni a lehetőséggel. Valami ilyesminek érzem a Velan Studios esetét is. Az ő játékuk ugyanis az augusztusban megjelent Midnight Murder Club, amely mögé nem kisebb kiadó állt be, mint a PlayStation. Ám dacára a komoly háttérnek, sajnos egy abszolút felejthető, középszerű játék született.
A Midnight Murder Club egy kifejezetten multiplayer módra kihegyezett FPS. Ilyenből ugye Dunát lehet rekeszteni (de talán mellé még Nílust, Mississippit és Amazonast is), így ha valaki e műfajban próbál meg domborítani, annak bizony muszáj valami extrát is becsempésznie a receptbe. A Velan Studios két saját fűszert adott a kotyvalékhoz, amelyek alapvetően nem is rosszak.
A játék egy kísérteties kastélyban játszódik, amelynek minden szintjét bejárhatjuk, beleértve a körülötte fekvő parkot is. Ám bármennyire is hangulatosnak hangzik a terepválasztás, két baj is van vele. Az egyik – ami az egész játékra általánosságban is jellemző –, hogy rettentő középszerűen van megalkotva. A másik pedig, hogy ez az egyetlen pálya van az egész játékban, vagyis piszok hamar megunható. Még akkor is, ha a Midnight Murder Clubban még védhető is, hogy csupán egy pálya van. A játékmenet gerincét ugyanis az adja, hogy szó szerint nem látunk semmit a pályából. Két opciónk van: vagy felkapcsoljuk a zseblámpánkat és akkor látunk, de mások is tökéletesen látják, merre vagyunk; vagy lekapcsoljuk és akkor senki sem tudja, merre vagyunk, de cserébe fekete az egész képernyő. Ez a koncepció anno a Doom III-ban is megvolt, ahol hősünk görcsösen ragaszkodott hozzá, hogy ugyanazon kezével fogja a zseblámpát és a stukkert, így ha akció volt, vagy láttuk a szörnyet, de nem lőhettünk rá, vagy nem láttuk, az meg megzabált minket...
Nos, itt jóval hangulatosabbnak érződik ez a látni/látszani koncepció, főleg, hogy one shot mód van érvényben, vagyis egyetlen lövés végez mindenkivel. Szóval van némi adrenalin abban, hogy bújócskázni kell a többi játékossal, ehhez pedig elég hasznos, ha azt az egyetlen pályát „csukott szemmel” is jól ismerjük. A játékmenet másik izgalmas eleme a wildcards. A játékosok minden party során különféle véletlenszerűen felkínált akciókártyákat választhatnak és aktiválhatnak. Ezek változatos módon bolygatják meg a játékmenetet: nagyobb erejű lámpák, apró méretűre zsugorodott játékosok és hasonlók. Vannak egész mókásak és kifejezetten hasznosak is köztük. Ezek a kártyák képesek olykor alaposan felforgatni egy-egy mérkőzést.
Sajnos azonban még így is piszok hamar unalomba fullad a Midnight Murder Club, amin nem segít sokat az sem, hogy egész korrekt mennyiségű játékmód van benne. Van sima free-for-all és klasszikus TDM is, ezek mind a már említett zseblámpás mechanikára épülnek. De sem ezek, sem a botok elleni meccsek nem képesek hosszabb időre lekötni az embert. Ez meg is érződik a lobbyn is, ahol nem könnyű játszótársakat találni.
Itt említeném meg, hogy a készítők bevezették a Friend Pass rendszert, vagyis egy baráti társaságon belül elég egyvalakinek kicsengetni a 10 eurós vételárat, és már lehet is a többiekkel közösen játszani. Más kérdés, hogy a játék így is képes random emberekkel összepakolni a matchmaking során, hacsak a baráti társaság nem elég nagy létszámú. Idegenekkel pedig két baj van: idegenek, és hajlamosak állandóan lelépni, mert... hát, unják a játékot...
Szóval a Midnight Murder Club tipikusan az a játék, amikor volt a készítőknek egy egész jó ötlete, de sajnos lehetősége, tehetsége, képessége, körülményei nem voltak adottak hozzá, hogy ebből valami tényleg emlékezeteset alkossanak. Ha nem lenne a Friend Pass, nem is ajánlanám igazából senkinek. Így viszont, ha van egy kellően nagy társaság, akiknek belefér összedobni 10 eurót, hogy mondjuk egy hétvégét elökörködjenek ezzel a játékkal, akkor hajrá. De ennél sokkal többre nem hivatott sajnos a Midnight Murder Club.
