Még mielőtt bárki köbeszólna, hogy túl korai topikot nyitni neki, szerintem egyáltalán nem. Ugyanis Európán és Észak-Amerikán kívül már minden kontinensen elkezdődtek a selejtezők, már megvannak az első kiesők is, illetve Durbanban, Dél-Afrikában, ma délután lesz a következő selejtezőköröknek, így az európai csoprotoknak is a sorsolása.
De hogy rögtön megteremtsem a hangulatot, álljon itt az első hsz-ben a jelenlegi helyzet a selejtezőkkel kapcsolatban kontinensenkénti bontásban. Mindenekelőtt kiemelném, hogy a selejtezőkbe nevező csapatok száma 204 volt ezúttal, mely bőven meghaladta az eddigi 199-es rekordot. A jelenlegi 208 FIFA-tagország közül csupán 1 nem nevezett egyáltalán: Laosz, emellett 4 másik ország nevezése körül problémák merültek fel. Bhután, Brunei és a Fülöp-szigetek későn adta le nevezését, közülük Bhutánét még elfogadta a FIFA, a másik két országét nem. Valamint Pápua Új-Guinea szeretett volna nevezni, de őket a FIFA technikai okokból automatikusan kizárta (részleteket lásd lejjebb). Persze a ténylegesen pályára is lépő csapatok száma a sorozatos visszalépések miatt ennél már jóval kevesebb: a 204-ből 4 ország már biztosan nem játszik egyetlen meccset sem, és ez a szám még nőhet sajnos.
Ázsia:
4,5 hely jut Ázsiának a tornán, a kontinentális ötödik pótselejtezőt játszik az óceániai legjobbal. Nem elfelejtendő, hogy Ausztrália már Ázsiában selejtez, valamint teljesen újoncnak számít Kelet-Timor, mely először indult vb-selejtezőkön. Három FIFA-tagország nem tudta/akarta a márciusi nevezési határidőig teljesíteni a feltételeket, így ők nem indulhattak: Brunei, Laosz és a Fülöp-szigetek. Bhután szintén újonc lehetett volna, de még a selejtezők megkezdése előtt visszalépett Guammal egyetemben.
Az eddigi selejtezőkben kiemelt volt az öt legjobb: Ausztrália, Dél-Korea, Irán, Japán, Szaúd-Arábia. Az első előselejtező körben a többieket párokba osztották, és oda-vissza alapon meccseltek. A 19 párból 17 sima papírformával végződött (összesítéses eredmények):
Irak 7 - 0 Pakisztán
Üzbegisztán 11 - 0 Tajvan
Thaiföld 13 - 2 Makaó
Katar 6 - 0 Srí Lanka
Kína 11 - 0 Mianmar
Egyesült Emírségek 6 - 0 Vietnam
Bahrein 4 - 1 Malajzia
Hongkong 11 - 3 Kelet-Timor
Szíria 5 - 1 Afganisztán
Jemen 3 - 2 Maldív-szigetek
Tádzsikisztán 6 - 1 Banglades
Észak-Korea 9 - 2 Mongólia
Omán 4 - 0 Nepál
Libanon 6 - 3 India
Türkmenisztán 5 - 1 Kambodzsa
Kuvait - Bhután (játék nélkül)
Indonézia - Guam (játék nélkül)
Mindössze egy párharc volt szoros, itt tizenegyesek döntöttek a kiemelt csapat javára:
Jordánia 2 - 2 Kirgizisztán
Illetve Palesztina nem tudott megjelenni a visszavágón, ezért ők kiemeltségük ellenére kiestek:
Palesztina 0 - 7 Szingapúr
A második előselejtező körben az állva maradtak közül a 8 leggyengébbnek még egyszer kellett selejteznie. A 4 meccsből 3 itt is a kiemelt sikerét hozta (összesítésben):
Türkmenisztán 3 - 0 Hongkong
Szíria 11 - 1 Indonézia
Thaiföld 2 - 1 Jemen
És elképesztő, de megint Szingapúr volt az, amely kiverte erősebb ellenfelét:
Tádzsikisztán 1 - 3 Szingapúr
Itt állunk tehát jelenleg. A mai sorsolás során az állva maradt 20 csapatot 5 db 4 fős csoportba osztják, amelyből majd az első kettő jut tovább. Ahonnan pedig az Ázsiában szokásos rendszer szerint 2 db 5 fős csoport lesz, az első kettő kijut a vébére, a harmadikok pedig egymás ellen játszanak a pótselejtezős helyért.
Afrika:
6 hely jut Afrikának a tornán, a házigazdát is beleértve. Különlegessége a selejtezőnek, hogy (1934 óta először) a házigazda is résztvesz benne, ugyanis ez egyben a 2010-es angolai Arika Kupa selejtezőjének is számít. Természetesen Dél-Afrika a helyezésétől függetlenül továbbjut. A selejtezőben teljesen újoncként indult a Comore-szigetek.
Eddig csupán egyetlen előselejtező kört bonyolítottak le, melyben a 10 leggyengébb csapat vett részt. Pontosabban vett volna részt, ugyanis még a kezdés előtt két csapat: Közép-Afrika és São Tomé és Príncipe visszalépett, ezért a két legerősebb, Szváziföld és a Seychelle-szigetek automatikusan továbbjutott. A maradék 3 párt újraosztották (nem sorsolták, hogy csökkentsék az utazási költségeket), az eredmények (összesítésben):
Madagaszkár 10 - 2 Comore-szigetek
Sierra Leone 1 - 0 Bissau-Guinea
Az utolsó párban csak egy meccset rendeztek a szomáliai polgárháború miatt:
Dzsibuti 1 - 0 Szomália
Jelenleg itt tartunk. A mai sorsoláson a megmaradt 48 csapatot 12 db 4 fős csoportba osztják, melyekből a 12 győztes és a 8 legjobb csoportmásodik jut tovább. Az utolsó körben az Afrikában szokásos rendszer szerint a 20 csapatból 5 db 4 fős csoportot alakítanak, és a csoportgyőztesek jutnak ki a vébére. Ha Dél-Afrika továbbjutó helyen végez, akkor mellette a csoportjának másodikja is kijut (elég szerencsétlen és igazságtalan szisztéma saját véleményem szerint...).
Óceánia:
Óceániában járnak a csapatok a legelőrébb. Itt ugyanis a 2007-es szamoai Óceániai Játékok számítottak előselejtezőként a vébére. Ez szintén megint egy nagyon vitatható és igazságtalan rendszer, ugyanis például Pápua Új-Guinea, mely részt kívánt venni a vébéselejtezőkön, de Szamoában nem indult, automatikusan kizárásra került, míg Tuvalu, mely indult az Óceániai Játékokon, még ha továbbjutó helyen végzett volna, akkor sem léphetett volna tovább, ugyanis a nevezéskor nem volt teljes értékű FIFA-tag.
Az első körben Új-Zéland kiemelt volt. Mellé csatlakozott tehát az Óceániai Játékok három érmes csapata (sorrendben): Új-Kaledónia, a Fidzsi-szigetek és Vanuatu. A tornán ugyanis az elődöntők voltak:
Új-Kaledónia 3 - 2 Salamon-szigetek
Fidzsi-szigetek 3 - 0 Vanuatu
A helyosztók pedig:
Új-Kaledónia 1 - 0 Fidzsi-szigetek
Vanuatu 2 - 0 Salamon-szigetek
A második kör szintén egy tornával ekvivalens. A 4 továbbjutó csapat oda-vissza körmérkőzéseket játszik, melynek győztese nyeri az Óceánia Kupát. A vébé szempontjából viszont továbbjut az első két helyezett, mely a zárófordulóban oda-vissza párharcban dönti el a kontinens egyetlen pótselejtezős helyét. Jelenleg a második kör, azaz az Óceánia Kupa felénél járnak a csapatok, és Új-Zéland, illetve Új-Kaledónia áll továbbjutásra.
Észak-Amerika:
3,5 hely jut Észak-Amerikának a tornán, a kontinentális negyedik a dél-amerikai ötödikkel játszik pótselejtezőt. Itt valamennyi FIFA-tagország nevezett. Eddig még nem játszottak egyetlen meccset sem, a mai sorsolással kezdődik el ténylegesen a küzdelem.
A 35 indulóból a 22 leggyengébb játszik az első előselejtező körben. 11 párt alakítanak ki közülük, és oda-vissza meccselnek. A 11 továbbjutóhoz csatlakozik majd a 13 kiemelt csapat, akiket még egyszer párokba sorsolnak. A maradék 12 csapatból pedig az észak-amerikai szokások szerint 3 db 4 fős csoportot alakítanak, mindegyikből az első kettő jut tovább. Végül 6 csapatos záró csoportkör, ahonnan az első három kijut a vébére, a negyedik pedig pótselejtezőt játszhat.
---
Most viszont, mivel elkeződött a sorsolás, és pláne mivel mindjárt Európa jön, ezért én ezt félbehagyom, és megyek nézni az eseményeket. Szóval a többi kontinensről majd később.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.