Nos, mivel a Nagy Háboru /igy nevezték az első vh.-t a második előtt/ szivügyem, dióhéjban elmesélem a sztorit, lássátok: a germánoknak egyik világháboruban sem volt szerencséjük a kódkönyvekkel. Sőt...
De lássak mi is történt 1914 augusztus 26-án, a balti tenger partján!
Nem sokkal a háboru kitörése után vagyunk, azidőtájt az volt a námetek népszokása, hogy a csatahajók ültek a kikötőben, a nagy cirkálók /csatacirkálók és páncélos cirkálók/ Anglia déli partvidékére, a kisebbek meg az akkoriban cári birtokot alkotó lengyel partokra jártak jókat lövöldözni, a civil lakosságot ijesztgetve, és hatalmas, fotogén lyukakat lőve a világitótornyokra, amiket az akkori média le is közölt ezerrel. No és békés halászbárkákat elsüllyesztve /hiába, a germán már csak ilyen rettenthetetlen/.
Ez persze nemtetszést váltott ki mind a londoni, mind a szentpétervári Admiralitáson, és a partvidék lakosságát még nem is emlitettem, főleg a halászokat
.
Nos, a fenti napon, a németek másik jó szokásuknak hódolván aknákat telepitettek a balti tenger partvidékén, s az aknarakókat a MAGDEBURG cirkáló őrizte. Addig-meddig parádézott fel-alá, mignem sikeresen zátonyra futott. No, itt aztán se előre, se hátra, nagyobb hajó nem volt ami levontassa, ráadásul felbukkant a cári cirkálóraj, akinek a meglepetést /szal az aknamezőt/ szánták. Persze azok sem voltak restek célba lőni a megfeneklett cirkálóra, igen jó hatásfokkal mintegy. Ennek láttán a MAGDEBURG kapitánya kiadta a parancsot hogy dobják tengerbe a szokás szerint ólomba kötött kódkönyvet /ez volt akkoriban a kódkönyvek szokásos kötése, igy tudniillik lebegés kizárva, meg sem állt a tengerfenékig/. Az e célra rendszeresitett altiszt, számos gyakorlaton elsajátitva a müfogást felkapta a kódkönyvet oszt uccu neki. Igen ám, de menet közben frontálisan ütközött egy gránáttal /Made in Petropavlovszk, szeretettel a cári flottától/, ami azonnyomban végzett vele, s a robbanás a vizbe vetette.
S csata után mit látnak az oroszok? A tenger felszinén lebeg egy holttest mentőmellényben /ugye a német precizitás: a mentőmellény még robbanás után is müködött, vizbe érve annak rendje és módja szerint felfujódott/ és két kézzel szoritja a titkos német haditengerészeti kódkönyvet, ólomkötéssel együtt.
Innen már egyenes ut vezetett a cári majd az angol Admiralitásra. A németek meg mit sem sejtettek erről.
Ennek egyenes folyománya volt, hogy ezután minden alkalommal /mondjuk a második után letettek róla/, amikor német csatacirkálók érkeztek lőgyakorlatra az angol partokhoz, minden tipusból 2x annyi hajó várta őket. Előszörre elsüllyedt a BLÜCHER páncélos cirkáló, a SEYDLITZ-et meg ugy leamortizálták, hogy hogy felrobbant 1-2 nehézlövegtorony, meg vagy 8000 tonna vizzel a hajótestben madzagon huzták haza Kielbe.
Persze a német tüzérek precizitása már akkor is legendás volt, igy Beatty admirális arcáról azért lelohasztotta a mosolyt, hogy egyik vadiuj büszkeségüket, a QUEEN MARY csatacirkálót majdnem nulláról kellett ujjáépiteniük. De nem süllyedt el egy angol hajó sem.
Hát, ez az Enigma sztori első világháborus kiadása.
Remélem nem voltam tul hosszu vagy unalmas.
u.i.: ez az "ilyesszük meg a lakosságot" mentalitás egyébként az egész központi hatalmakra, igy a mieinkre is hatott, amikor 1915-ben a korábbi szövetséges Italia momentán az ellenség oldalán lépett a háboruba, az osztrák-magyar hajóhad ennek örömére végiglőtte az Adria olasz partját Velencétől Barlettáig /érdemes megnézni a térképen, hágy kilométer ez/, hazavágta azt a néhány olasz rombolót amelyik bele akart szólni a buliba, az olasz csatahajók meg eközben békésen pöfékeltek az olasz csizma talpán, Tarantóban, jó messze az Adriától, ami ugye eléggé rizikós viz volt számukra.
Erre a franciák már fél évvel korábban rájöttek, amikor 1914 decemberében az Adriára betolakodó hajórajuk büszkesége s zászlóshajója a vadi uj JEAN BART csatahajó akkorát kapott az osztrák-magyar U-12-től, hogy közel totálkáros lett /a hajógerinc roppant meg+ az apró/ és csak a háboru után tudták kijavitani. Többet nem is pofátlankodott nagy francia hajó az Adriára.
És tisztelet az osztrák-magyar U-23 személyzetének, akik 1917-ben vesztették életüket Otrantónál - srácok, szinte mindannyian magyarok voltak!
Szal nemcsak a germán U-Boot a legény a gáton, a mieink sem voltak hátrább egy lépéssel sem!
Nem tehetek róla, az I.vh. szinte szenvedélyem.
S hogy ne legyek offtopic teljesen, bizony szivesen látnám a FS I. világháborus, változatát.
Addig megteszi az immár kapható Sub Command is.
Si vis pacem, para bellum!
,de ezt a filmet megvenném.
"
