he power of the ancestors.
(Az ősök hatalma.)
Most már csak a klán vezére, Kerth maradt, akivel még nem beszéltünk. Menjünk el hozzá, és hallgassuk meg azt a hosszú mesét, amit előad az ősökről. Elmondja, hogy elküldte a hat legjobb emberét, hogy szerezzék meg az ősök erejét, amit az ősi kövekbe rejtettek. De aggódik, mert már régen vissza kellett volna érniük. Valószínű, hogy meghaltak. Mi meg persze megint felajánljuk a segítségünket, hogy megszerezzük az ősök erejét. Kapunk is Kerthtől egy térképet, amin be van jelölve az ősök sírjainak helye. Ezzel könnyedén megtalálhatjuk a sírokat. Összesen hat ősi sírt kell megtalálnunk, kipucolnunk,és az ősi követ behelyezni abba a kőbe, ami általában a sírban lévő trón mögött van. A dolgunkat megnehezítik majd az orkok is, mert a kövek némelyike egy ork sámánnál van, amit csak akkor tudunk megszerezni,ha megöltük őt, és a barátait is. A hat ős Ejnar, Baldar, Snore, Angir, Berek és Akascha. Ha mind a hat követ visszatettük a helyére,és beszéltünk Kerthtel, akkor lesz kész a küldetés.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Gothic 3
Sziasaztok !
Nagyon köszi, hogy válaszoltatok. Biztos megveszem a Gothic 2-t, mert teljesen belezúgtam ebbe a 3-asba. Ha bugos, ha nem. Már jól előre haladtam, és most Nordmar-ban járok. Itt akadt egy kis gondom. 5 db sírt kell megkeresni, és 5 ősi követ beléjük rakni. Mind az 5 sír megvan, és 4 ősi kő. De egy sír, a Jensgar nevű hős sírja körül nem találok senkit akitől a követ elvehetném, és a sírban sincs. Legalábbis én nem találom. Nem tudjátok véletlenül, hogy ez a kő merre van ? Egy olyan sír már volt amelyikben benne volt a kő, kettőt ork mágusok őríztek, egyik egy árnyékfutónál volt, egy pedig egy démonnál, de ezt az utolsót nem találtam meg. Előre is köszi
Hi

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 2. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Pár nap és megjelenik a Phantom Blade Zero, már azt is lehet tudni, mekkora letöltés lesz, sőt, még a hivatalos gépigényre is fény derült
Legfrissebb fórumtémák
- 06:26
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15164]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
- 19:54
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [280]
- 14:00
- Helyzetjelentés [157676]
- 15:17
- 400 oldalas, keménykötésű albumban mutatja be a Sony a PlayStation elmúlt 30 évét, már előrendelhető a Standard és a Deluxe kiadás is [hozzászólások] [2]
- 12:56
- GG - GameGuess játék [993]
- 11:57
- Ki mivel játszik mostanában? [8359]
- 17:42
- Videók - bármiről [11728]
- 09:47
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1673]
- 21:21
- Elhunyt... [2787]