Igazad van a powerhouse. én is hiányoltam a játékból a logikai feladványokat, az összetett karakterfejlődést, az izgalmas párbeszédeket, a hihetetlenül realisztikus, már már szimulátorszerű járművezérlést, és mindent, ami az eddigi CoD részeket olyan felejthetetlenné tette. Creativ3 meg gondolom borzasztóan sok fegyver valamint robbanás hangot hallott életében, így van összehasonlítási alapja. Mert hiszen a fejlesztők lábasokat és serpenyőket vertek egymáshoz, így próbálták előidézni a játékban hallott hangokat, nem pedig a valóságban vették fel őket.
Kicsit érdekesnek tartom azt a felfogást is, miszerint minden játéknak olyan világmegrengető újításokat kell alkalmaznia, amelyek azelőtt még soha, sehol, gondolat szintjén sem léteztek, és amelyek hatására a föld forgása is megáll, sőt, az egész naprendszer kimozdul a tengelyéből és vissza.
Ez CoD, arról szól, hogy háborús izé van, és az a játék lényege, hogy a fegyvereddel lelődd az ellenséget. Több pályán át. Ha ez sikerül egészen a végéig, akkor nyertél. ENNYI. Az egyes, egymás után következő részek eltérhetnek egymástól néhány dologban, de (és most elárulok egy titkot), azért teszik bele az összesnek a nevébe a "Call of Duty" szókapcsolatot, mert ebben a fő dologban megegyezik az összes. Az értelmes vásárló így tudja mire számíthat, és nem érzi becsapva magát. Persze nem mindenki értelmes vásárló.
Ha nem tetszik, akkor ne játssz CoD-al, játsz Sims-el, az rengeteg újdonságot tartalmaz a CoD-hoz képest. Nem csak hent megy benne.
(Ez a hozzászólás nem csak neked szólt, általános jelenségként tapasztalom ezt a "hát, szar, nincsen benne semmi világmegrengető újdonság" picsogást)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Pár nap és megjelenik a Phantom Blade Zero, már azt is lehet tudni, mekkora letöltés lesz, sőt, még a hivatalos gépigényre is fény derült
Legfrissebb fórumtémák
- 13:36
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15168]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
- 19:54
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [280]
- 14:00
- Helyzetjelentés [157676]
- 15:17
- 400 oldalas, keménykötésű albumban mutatja be a Sony a PlayStation elmúlt 30 évét, már előrendelhető a Standard és a Deluxe kiadás is [hozzászólások] [2]
- 12:56
- GG - GameGuess játék [993]
- 11:57
- Ki mivel játszik mostanában? [8359]
- 17:42
- Videók - bármiről [11728]
- 09:47
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1673]
- 21:21
- Elhunyt... [2787]
