28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Labdarúgó Világbajnokság 2010 - Dél-Afrika



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Elnézést, a legfontosabbról még nem tudhattam, amikor írtam. Ehhez képest tulajdonképpen az egész előző bejegyzés tartalma lényegtelen.

22 halott az abidjani vébéselejtezőn.

Ugyanez a Wikinewson egyéb hivatkozásokkal.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

szbszig
szbszig [33649]
A többi kontinensről egy nappal később szoktam írni, mert mint már tegnap mondtam, a meccsek egy részét később játsszák, másrészt Európa önmagában rengeteget tesz ki. Például most, a hétvégén nálunk 20 meccset játszottak, ezenkívül Ázsiában 4-et, Afrikában 10-et, Dél-Amerikában 5-öt és Észak-Amerikában 3-at, ami összesen 22. Tehát nagyjából ideális így két részre bontani.

--- o --- o --- o ---

Induljunk Ázsiából, ahol most kezdődött el a csoportmeccsek második fele.
- Az 1. csoportban az eddig formán kívül teljesítő üzbégek végre magukra találtak, de nagyon úgy tűnik, hogy már megint csak a pótselejtezős helyért szállhatnak harcba, mert az újabb győzelmet arató japánok a forma-1-et figyelő és ezúttal pihenő ausztrálokkal karöltve már-már behozhatatlan előnnyel vezetnek.
- A 2. csoportban az észak-koreaiak csak nem akarnak kipukkadni, és déli ellenségeik szomszédaik pihenőnapját kihasználva egyenesen a vezetést is átvették. Ez a csoport azonban jóval szorosabb a másiknál, erről a szaúdiak iráni váratlan győzelme is gondoskodott.

Ázsia - 1. csoport

Szaitama
Japán 1 - 0 Bahrein
47' Nakamura 1-0

Taskent
Üzbegisztán 4 - 0 Katar
34' Tajiyev 1-0
45+3' Tajiyev 2-0
53' Tajiyev 3-0
61' Soliyev 4-0

1. Japán 11 (5)
2. Ausztrália 10 (4)
3. Üzbegisztán 4 (5)
4. Bahrein 4 (5)
5. Katar 4 (5)

Következik (04. 01.): Ausztrália - Üzbegisztán, Bahrein - Katar.

Ázsia - 2. csoport

Phenjan
Észak-Korea 2 - 0 Egyesült Emirátusok
51' Pak 1-0
90+3' Mun 2-0

Teherán
Irán 1 - 2 Szaúd-Arábia
57' Shojaei 1-0
78' Hazazi 1-1
86' Al-Harbi 1-2

1. Észak-Korea 10 (5)
2. Dél-Korea 8 (4)
3. Szaúd-Arábia 7 (5)
4. Irán 6 (5)
5. Egyesült Emirátusok 1 (5)

Következik (04. 01.): Dél-Korea - Észak-Korea, Szaúd-Arábia - Egyesült Emirátusok.

--- o --- o --- o ---

Afrikában most kezdődött el az utolsó csoportkör, és a meccsek számának arányában talán itt történt a legtöbb meglepetés.
- Az 1. csoport rögtön a feje tetejére állt, ugyanis a két kicsi megverte a két nagyot. Ráadásul a következő körben a kameruniak és a marokkóiak egymással találkoznak, szóval az egyik - vagy mindkettő - nagyon rosszul fog járni... (Itt jegyezném meg, hogy a gaboniak második gólját az a Méyé szerezte, aki két szezont lehúzott nálunk a Zalaegerszegben nemrég.)
- A 2. csoport sem állt távol a meglepetésektől, de végül a tunéziaiak hozták a meccsüket, és a nigériaiaknak sem okozhat akkora gondot egyelőre, hogy elvesztették az eddigi hibátlan mérlegüket.
- A 3. csoportban a két esélyes megint nem bírt szerényebb képességű ellenfelével. A következő kör itt is izgalmas, amikor majd az algériaiak fogadják a kontinensbajnok egyiptomiakat.
- A 4. csoport is szenvedést hozott a nagyok számára, aminek egy döntetlen és egy sovány, egygólos győzelem lett a vége. Szintén nagyon várjuk a következő kört, ahol a remélhetőleg javítani szándékozó maliak fogadják majd a ghánaiakat.
- Az 5. csoportban az elefántcsontpartiak bizonyultak a forduló egyetlen csapatának, amelyek tényleg esélyeshez méltóan kezelték az eléjük kerülő feladatot. Nem úgy a guineaiak, akik szépen beleszaladtak egy pofonba. A következő körben javíthatnak - éppen a kiütéssel nyerő elefántcsontpartiak ellen...

Afrika - 1. csoport

Accra, Ghána
Togo 1 - 0 Kamerun
11' Adebayor 1-0

Casablanca
Marokkó 1 - 2 Gabon
34' Aubameyang 0-1
45' Méyé 0-2
84' El Hamdaoui 1-2

1. Gabon 3 (1)
2. Togo 3 (1)
3. Marokkó 0 (1)
4. Kamerun 0 (1)

Következik (06. 06.): Kamerun - Marokkó, Gabon - Togo.

Afrika - 2. csoport

Nairobi
Kenya 1 - 2 Tunézia
5' Jemal 0-1
70' Oliech 1-1
72' Jomâa 1-2

Maputo
Mozambik 0 - 0 Nigéria

1. Tunézia 3 (1)
2. Nigéria 1 (1)
2. Mozambik 1 (1)
4. Kenya 0 (1)

Következik (06. 06.): Tunézia - Mozambik; (06. 07.): Nigéria - Kenya.

Afrika - 3. csoport

Kigali
Ruanda 0 - 0 Algéria

Kairó
Egyiptom 1 - 1 Zambia
26' Zaki 1-0
56' Banda 1-1

1. Egyiptom 1 (1)
1. Zambia 1 (1)
3. Algéria 1 (1)
3. Ruanda 1 (1)

Következik (06. 06.): Zambia - Ruanda; (06. 07.): Algéria - Egyiptom.

Afrika - 4. csoport

Omdurman
Szudán 1 - 1 Mali
20' Kanouté 0-1
24' El Tahir 1-1

Kumasi
Ghána 1 - 0 Benin
1' Tagoe 1-0

1. Ghána 3 (1)
2. Mali 1 (1)
2. Szudán 1 (1)
4. Benin 0 (1)

Következik (06. 07.): Benin - Szudán, Mali - Ghána.

Afrika - 5. csoport

Ouagadougou
Burkina Faso 4 - 2 Guinea
23' Kéré 1-0
29' Traoré 2-0
53' Dagano 3-0
61' Feindouno (büntető) 3-1
66' Dagano (büntető) 4-1
86' Zayatte 4-2

Abidjan
Elefántcsontpart 5 - 0 Malawi
1' Romaric 1-0
7' Drogba (büntető) 2-0
28' Drogba 3-0
59' Kalou 4-0
71' Koné 5-0

1. Elefántcsontpart 3 (1)
2. Burkina Faso 3 (1)
3. Guinea 0 (1)
4. Malawi 0 (1)

Következik (06. 06.): Malawi - Burkina Faso, Guinea - Elefántcsontpart.

--- o --- o --- o ---

Észak-Amerikában közben elkezdték szépen keresztbeverni egymást a csapatok, úgyhogy a jó ég tudja, mi lesz még itt. A salvadoriakat és a hondurasiakat lehet leginkább sajnálni ezúttal, akik majdnem megverték esélyesebb ellenfeleiket, és majdnem megszerezték a számukra nagyon fontos három pontot, hogy a végelszámolásnál odaérhessenek legalább a pótselejtezőt érő negyedik helyre, de ez végül egyiküknek sem jött össze. Emellett a mexikóiak a múltkori 0-2 után egy 2-0-lal vigasztalódtak - vagy a Costa Rica-iak a múltkori 2-0 után egy 0-2 miatt szomorkodhattak. Nézőpont kérdése...

Észak-Amerika

Mexikóváros
Mexikó 2 - 0 Costa Rica
20' Bravo 1-0
52' Pardo (büntető) 2-0

Port of Spain
Trinidad és Tobago 1 - 1 Honduras
51' Pavón 0-1
90' Jones 1-1

San Salvador
Salvador 2 - 2 Egyesült Államok
15' Quintanilla 1-0
72' Castillo 2-0
77' Altidore 2-1
88' Hejduk 2-2

1. Egyesült Államok 4 (2)
2. Mexikó 3 (2)
3. Costa Rica 3 (2)
4. Salvador 2 (2)
5. Trinidad és Tobago 2 (2)
6. Honduras 1 (2)

Következik (04. 01.): Egyesült Államok - Trinidad és Tobago, Honduras - Mexikó, Costa Rica - Salvador.

--- o --- o --- o ---

Végezetül pedig tekintsük Dél-Amerikát, ahol újra sűrűsödött az élmezőny. Köszönhető ez elsősorban a paraguayiak botlásának, ami tulajdonképpen nem is lenne nevezhető annak, ha nem futnának ilyen szenzációs szezont, hiszen az uruguayiaktól idegenben ki lehet kapni. Ennél sokkal arcpirítóbb, hogy a brazilok most már a sokadik kötelező győzelmet nem tudják behúzni, és bár továbbra is ott vannak a továbbjutó helyek egyikén, azért a 11 meccsből 4 győzelem tőlük kevés. Az argentinok bezzeg kihasználták a vetélytársak pontvesztését, és parádéztak. A chileiek és a kolumbiaiak kapaszkodnak a fent említettek mellett még az első ötbe kerülésért.

Dél-Amerika

Montevideo
Uruguay 2 - 0 Paraguay
28' Forlán 1-0
57' Lugano 2-0

Buenos Aires
Argentína 4 - 0 Venezuela
26' Messi 1-0
47' Tévez 2-0
51' Rodríguez 3-0
73' Agüero 4-0

Bogotá
Kolumbia 2 - 0 Bolívia
26' Torres 1-0
88' Rentería 2-0

Quito
Ecuador 1 - 1 Brazília
72' Baptista 0-1
89' Noboa 1-1

Lima
Peru 1 - 3 Chile
2' Sánchez 0-1
32' Suazo (büntető) 0-2
34' Fano 1-2
70' Fernández 1-3

1. Paraguay 23 (11)
2. Argentína 19 (11)
3. Chile 19 (11)
4. Brazília 18 (11)
5. Uruguay 16 (11)
6. Kolumbia 14 (11)
7. Ecuador 13 (11)
8. Venezuela 10 (11)
9. Bolívia 9 (11)
10. Peru 7 (11)

Következik (03. 31.): Venezuela - Kolumbia; (04. 01.): Bolívia - Argentína, Ecuador - Paraguay, Chile - Uruguay, Brazília - Peru.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

RASTA guy
RASTA guy [11867]
és mi a helyzet Ázsiával? nagyon úgy tűnik, hogy Észak-Korea be fog jutni a VB-re.

sakálemberek...

szbszig
szbszig [33649]
Szokás szerint először Európáról kaptok összefoglalót, mivel Amerikában most, éjszaka játszanak, Afrikában pedig a mérkőzések felét holnap bonyolítják.

Európában ez kétségkívül a nagycsapatok és az esélyesek játéknapja volt, a legtöbb, a továbbjutás szempontjából lényeges meccsen a papírforma érvényesült. Haladjunk csoportról csoportra!
- Az 1. csoport továbbra is nagyon szoros, legalábbis a vesztett pontokat és a hátralévő meccseket figyelembe véve, köszönhetően annak, hogy mi újból legyőztük az albánokat, a portugálok és a svédek pedig újból nem bírtak egymással. Érdekesség, hogy bár ez az egyik legerősebb csoport, szinte alig esik gól: az eddigi 15 meccsből már 6 végződött gól nélküli döntetlenre, és a 30-ból 19-szer(!) fordult elő, hogy egy csapat nem tudott gólt szerezni.
- A 2. csoport rangadóján Izrael nagy lehetőséget szalasztott el, hogy otthon nem bírta két vállra fektetni Görögországot. A döntetlen alapvetően igazságos, bár az 1-1-es eredmény kialakulása után, a második félidőben mindkét csapatnak voltak még hatalmas gólhelyzetei, amelyekkel a maguk javára fordíthatták volna a meccset. A párharc szerdán folytatódik ugyanezzel a két csapattal, Iraklionban. Mivel a svájciak közben hozták a papírformát, ők jöttek fel a továbbjutó helyre.
- A 3. csoportban Szlovénia közel állt ahhoz, hogy hazai pályán megverje Csehországot, egyértelműen ők tettek többet a győzelemért, de a vendégek állták a sarat, így maradt a sovány 0-0. Eközben a múltkorihoz képest ebben a sorozatban annyira nem is sziporkázó északírek kiosztottak egy hatalmas pofont a lengyeleknek, akik továbbjutó helyről rögtön utolsó előttire csúsztak vissza. Vagy inkább úgy kéne mondani, hogy a lengyelek kiosztottak egy hatalmas pofont maguknak, mert a védelmük a kapussal az élen megint alkotott, mint legutóbb...
- A 4. csoportban nem történt semmi különös, a két óriás könnyedén hozta a meccsét. A finnek győzelme azért fontos, mert így nem állnak rosszul, ugyanazokkal a csapatokkal játszottak eddig, akikkel az oroszok, és csak két ponttal vannak lemaradva tőlük.
- Az 5. csoport rangadóján Spanyolország fogadta és győzte le Törökországot 1-0-ra. Ugyan statisztikákat nem szeretek idekeverni, de azt tényleg érdemes megjegyezni, hogy sorrendben ez már a 30. veretlen meccsük volt a vendéglátóknak. Itt viszont igencsak rezgett a léc, mert egészen a vezető találatig a vendégek dolgoztak ki egymás után gólhelyzeteket. A törökök szerdán javíthatnak, amikor Isztambulban csap össze ugyanez a két csapat. Megemlítendő még, hogy a bosnyákok talán az egész forduló meglepetését okozva, idegenben verték a belgákat, amivel feljöttek a továbbjutó helyre.
- A 6. csoportban ezúttal nem játszottak meccset, majd csak szerdán feszülnek egymásnak a csapatok.
- A 7. csoportban két nagyon fontos meccset is játszottak. Az egyik éllovas Litvánia bármilyen derekasan is védekezett hazai pályán, és hiába volt kapusuk végig a mezőny legjobbja, egy távoli lövést nem tudtak megakadályozni, így Franciaország a soványka 1-0-lal mindhárom számára létfontosságú pontot elhozta. Nem járt ilyen szerencsésen Románia, akik izgalmas és gólgazdag meccsen maradtak alul a másik éllovas Szerbiával szemben, és már gyakorlatilag ki is szálltak a további versengésből. A vendégek végig vezettek a 3-2-re megnyert meccsen, így győzelmük megérdemeltnek mondható, noha két gól is egyértelműen a hazai védők szerencsétlenkedésének számlájára írható.
- A 8. csoportban egy szemmel láthatóan megilletődött Montenegró fogadta Olaszországot, és egy teljesen felesleges, ostoba tizenegyessel rögtön hátrányba is került. Innentől fogva a vendégek könnyed játékkal hozták a 2-0-s győzelmet. Mivel az első két hely egyre inkább eldőlni látszik, a bolgárok valószínűleg azt az egyetlen még teljesíthető célt tűzték ki maguk elé, hogy az összes csoportmeccsüket döntetlenre hozzák...
- A 9. csoport rangadója rangadóhoz méltatlanra sikerült, ugyanis Hollandia 3-0-ra legázolta Skóciát hazai pályán. Ugyan a vendégeknek egy szerintem szabályos gólját nem adta meg a játékvezető, de ezenkívül egyetlen érdemleges helyzetük nem volt az egész meccsen, szóval az ilyen különbségű eredmény is teljesen reális.

És akkor lássuk a részletes eredménylistát:

Európa - 1. csoport

Ta'Qali
Málta 0 - 3 Dánia
12' Larsen 0-1
23' Larsen 0-2
89' Nordstrand 0-3

Tirana
Albánia 0 - 1 Magyarország
38' Torghelle 0-1

Porto
Portugália 0 - 0 Svédország

1. Dánia 10 (4)
2. Magyarország 10 (5)
3. Portugália 6 (5)
4. Svédország 6 (4)
5. Albánia 6 (6)
6. Málta 1 (6)

Következik (04. 01.): Magyarország - Málta, Dánia - Albánia.

Európa - 2. csoport

Luxembourg
Luxemburg 0 - 4 Lettország
25' Karlsons 0-1
48' Cauņa 0-2
71' Višņakovs 0-3
86' Perepļotkins 0-4

Kisinyov
Moldova 0 - 2 Svájc
32' Frei 0-1
90+3' Fernandes 0-2

Ramat Gan
Izrael 1 - 1 Görögország
42' Gekas 0-1
55' Golan 1-1

1. Görögország 10 (5)
2. Svájc 10 (5)
3. Izrael 9 (5)
4. Lettország 7 (5)
5. Luxemburg 4 (5)
6. Moldova 1 (5)

Következik (04. 01.): Lettország - Luxemburg, Görögország - Izrael, Svájc - Moldova.

Európa - 3. csoport

Belfast
Észak-Írország 3 - 2 Lengyelország
10' Feeney 1-0
27' Jelen 1-1
47' Evans 2-1
61' Żewłaków (öngól) 3-1
90+1' Saganowski 3-2

Maribor
Szlovénia 0 - 0 Csehország

1. Észak-Írország 10 (6)
2. Szlovákia 9 (4)
3. Csehország 8 (5)
4. Szlovénia 8 (5)
5. Lengyelország 7 (5)
6. San Marino 0 (5)

Következik (04. 01.): Csehország - Szlovákia, Lengyelország - San Marino, Észak-Írország - Szlovénia.

Európa - 4. csoport

Moszkva
Oroszország 2 - 0 Azerbajdzsán
32' Pavlyuchenko 1-0
71' Zyryanov 2-0

Cardiff
Wales 0 - 2 Finnország
42' Johansson 0-1
90+1' Kuqi 0-2

Lipcse
Németország 4 - 0 Liechtenstein
4' Ballack 1-0
9' Jansen 2-0
48' Schweinsteiger 3-0
50' Podolski 4-0

1. Németország 13 (5)
2. Oroszország 9 (4)
3. Finnország 7 (4)
4. Wales 6 (5)
5. Azerbajdzsán 1 (4)
6. Liechtenstein 1 (4)

Következik (04. 01.): Liechtenstein - Oroszország, Wales - Németország.

Európa - 5. csoport

Jereván
Örményország 2 - 2 Észtország
31' Mkhitaryan 1-0
36' Voskoboinikov 1-1
68' Saag 1-2
88' Yedigaryan 2-2

Genk
Belgium 2 - 4 Bosznia-Hercegovina
7' Džeko 0-1
65' Dembele 1-1
74' Jahić 1-2
81' Bajramović 1-3
86' Misimović 1-4
89' Sonck (büntető) 2-4

Madrid
Spanyolország 1 - 0 Törökország
60' Piqué 1-0

1. Spanyolország 15 (5)
2. Bosznia-Hercegovina 9 (5)
3. Törökország 8 (5)
4. Belgium 7 (5)
5. Észtország 2 (5)
6. Örményország 1 (5)

Következik (04. 01.): Észtország - Örményország, Törökország - Spanyolország, Bosznia-Hercegovina - Belgium.

Európa - 7. csoport

Konstanca
Románia 2 - 3 Szerbia
18' Jovanović 0-1
44' Stoica (öngól) 0-2
50' Marica 1-2
59' Ivanović 1-3
74' Stoica 2-3

Kaunas
Litvánia 0 - 1 Franciaország
67' Ribéry 0-1

1. Szerbia 12 (5)
2. Litvánia 9 (5)
3. Franciaország 7 (4)
4. Ausztria 4 (4)
5. Románia 4 (4)
6. Feröer-szigetek 1 (4)

Következik (04. 01.): Ausztria - Románia, Franciaország - Litvánia.

Európa - 8. csoport

Lárnaka
Ciprus 2 - 1 Grúzia
33' Konstantinou 1-0
56' Christofi 2-0
71' Kobiashvili (büntető) 2-1

Podgorica
Montenegró 0 - 2 Olaszország
11' Pirlo (büntető) 0-1
73' Pazzini 0-2

Dublin
Írország 1 - 1 Bulgária
1' Dunne 1-0
74' Kilbane (öngól) 1-1

1. Olaszország 13 (5)
2. Írország 11 (5)
3. Bulgária 4 (4)
4. Ciprus 4 (4)
5. Montenegró 2 (4)
6. Grúzia 2 (6)

Következik (04. 01.): Bulgária - Ciprus, Grúzia - Montenegró, Olaszország - Írország.

Európa - 9. csoport

Amszterdam
Hollandia 3 - 0 Skócia
29' Huntelaar 1-0
45+1' Van Persie 2-0
76' Kuijt (büntető) 3-0

1. Hollandia 12 (4)
2. Izland 4 (4)
3. Skócia 4 (4)
4. Macedónia 3 (3)
5. Norvégia 2 (3)

Következik (04. 01.): Hollandia - Macedónia, Skócia - Izland.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat