Kipróbálom. A gond az volt, hogy ugyebár én közvetlenül ráklikkeltem a darura, hogy menjenek oda, franc gondolta, hogy az a bezúzás parancs. S mivel a küldetés olyan, hogy egy perc nyugtot nem hagy az ellen, s minden percét leköti az embernek a védekezés, nem tudtam odafigyelni, mi történik a darunál, csak arra lettem figyelmes, hogy az 1-es osztag gombot megnyomva nincs már benne egység.

Ezt meg fél órán keresztül betudtam annak, hogy biztos a nagy tűzharc alatt megsemmisültek (a szárazföldi roham mellett repülőkkel is jött folyamatosan, illetve délről a víz felől anyahajókkal is betámadott, szal hihető variációnak is tűnt így ez). Mikor észrevettem a gikszert, akkor éppen 5 apocalypse tank tűnt el egyszerre és az azért már gyanús lett.
Amúgy nem tudom hogyan, de a Tesla tornyaimat is mindig megbénítja (valószínű ezzel az új prototípus robottal). Áram van, mégsem támadnak sehogy sem, még ha direktbe tűzparancsot is adok nekik egy kijelölt egységre.
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"