Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Command & Conquer 4 - képek (Hírek)
Nekem az említett pálya nagyon tetszett, a RA3-ba is volt egy hasonló pálya az orosz hadjáratba, ahol ugyanúgy védeni kellett egy technológiai épületet
De itt a mellékküldetések a főküldetés mellettieket jelentik, ha mindent jól értettem. Mondjuk vicces volt, hogy elméletileg lett volna hatása a küldetések sorrendjének, gyakorlatilag meg ez valahogy kimaradt, mert úgyis meg kellett csinálni mindent.
Mondjuk remélem olyan hülyeségek nem lesznek benne, mint a Kane's Wrath-ban, hogy el kell foglalni valamit és akkor nyögi be, hogy azt majd meg is kell(ene) védeni. Anno egy jó 50 perces játékom ment rá erre. Kiirtottam mindenkit a pályán, elfoglaltam amit kell és akkor jött egy baromi nagy haderő (nagyrészt légi ráadásul) ami védelem híján röhögve lelőtt. Másodjára telepakoltam a támadási irányt tornyokkal
Az egy emberes kommandózásokat meg utálom

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Nem így értem a mellékküldetéseket, hogy egy pályán belül a főküldetés melletti mellékfeladatok, hanem hogy a nagy térképen többfelé mehetsz és nem mindegyik küldetés kötelező. Ilyen az RA-sorozatban nem volt, s a TW-ben is csak úgy, hogy így is mindegyiken végig kellett menni. TS-ben és C&C1-ben viszont egész más pályákat kaptál, ha a térképen másik irányba indultál el. C&C 1-ben pl. a legutolsó küldetésre is 3 féle variáció volt, annak függvényében, hogy a 3 nyíl közül melyik végére kattintottál rá.
A szívatós mellékküldetéseket én meg kimondottan szerettem, legalább sokáig elvolt az ember a játékkal.
Mondjuk C&C 1-ben és TS-ben is volt jópár olyan (főként bázis nélküli kommandós) misszió, hogy a hajamat téptem ki, mire sikerült a végére érnem. 

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Hát nem tudom, én a mellékküldetéseket inkább amiatt csináltam meg mindig, mert nem lehetett tudni nem ad-e valamilyen adatot a Hírszerzési adatbázisba. Ezzel ellentétben a RA3-ban hanyagoltam, mert egyszerűen nem láttam semmi olyat, ami ösztönözne arra, hogy foglalkozzak vele...
Egyébként legidegesítőbb küldetés volt a TW-ben, mikor mellékküldetésként vigyázni kellett a tibérium-bombás autóra (NOD oldal, Szarajevó). Egy találat akár gépfegyverből is és buktad a mellékküldetést. Kb. 10-15 próbálkozás kellett hozzá
Mindenesetre én szkeptikus maradok, majd ha megjelenik és kap nagyon jó kritikákat, akkor esetleg megnézek egy "demót", de addig nem igazán izgat. Maximum idegesít, hogy mi lett a kedvenc sorozatomból
Egyébként legidegesítőbb küldetés volt a TW-ben, mikor mellékküldetésként vigyázni kellett a tibérium-bombás autóra (NOD oldal, Szarajevó). Egy találat akár gépfegyverből is és buktad a mellékküldetést. Kb. 10-15 próbálkozás kellett hozzá
Mindenesetre én szkeptikus maradok, majd ha megjelenik és kap nagyon jó kritikákat, akkor esetleg megnézek egy "demót", de addig nem igazán izgat. Maximum idegesít, hogy mi lett a kedvenc sorozatomból

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Akkor azért még nem kell temetni a játékot. TS-ben is rengeteg mellékküldetés volt fellelhető, amelyeket érdemes is volt megcsinálni, mert könnyebbé váltak így a főküldetések. Gyakorlatilag ugyanerről lenne most szó a pontrendszer révén. Az utóbbi C&C játékok kampányából pont az elágazásokat hiányoltam, amik által a C&C 1 és a TS sokkal élvezetesebbek és változatosabbak lettek. TW-ben is volt mondjuk elágazás, de az csak arról szólt, hogy 1-2 pályát tetszőleges sorrendben lehetett lejátszani, de attól még mindegyiken végig kellett menni, s egymásra sem voltak semmilyen kihatással a küldetések...
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Majd otthonról megkeresem neked a cikket és megnézed te is, ha érdekel. Mondjuk találtam egy lefordított verziót is egyik konkurens oldalon és ott is így írták. Gondolom ha valaki profi akkor simán is megoldja, ha kevésbé, akkor kelleni fog neki a skirmish is a kampányhoz. XP-t egyébként a mellékküldetések is adnak, szóval aki alapos annak valószínűleg lesz mindig elég belőle, aki meg hanyagolja annak lesz nehezebb. És engem is csak a kampány érdekel(t volna), ezért is morogtam még anno az állandó netkapcsolat miatt. Mondjuk ahogy egyre több infót hallani már nem érdekel, mert EZ nem C&C...

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Azért csak nem lesz kötelező multizni meg skirmishelni ahhoz, hogy a kampányt végig lehessen tolni. Szal ez sztem hülyeség, teljesen elhasalna az EA a játékkal, ha így valósítaná meg... Engem is pl. csak a kampány érdekel, ahogy rengeteg más játékost is. Ezeket akkor mind elveszítenék.
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Az xp-re, mert nem csak a kampány alatt lehet gyűjteni, hanem skirmishben is és azt is ugyanabba a számlálóba gyűjtöd, így lehet egyre erősebb egységeket szerezni. Szóval ha nem megy egy küldetés megcsinálsz 10 csatát, és felturbózott/új típusú egységekkel próbálod újra. Hát kösz, de inkább nem

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Én azért majd kipróbálom a "demót", és hogy folyamatosan pörög a számláló azt az időre érted , vagy valamilyen xp kijelzőre, számlálóra?
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]