28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Államvizsga



Írd ide hozzászólásod:

GustyX
GustyX [7048]
"mert le kellett adni már nyolcadik félév közepén" - nekünk is...De minek? Ráadásul még az indexbe is be kellett írni. Egyébként jól tudod. Nálunk február 26-a a határidő.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

szbszig
szbszig [33653]
Ez mondjuk nálunk is így volt. Sőt, a kis létszám miatt nálunk még a gyakorlati kurzusokból se lehetett válogatni, mindenből pontosan egy indult, és azt kellett felvenni. Szerencsére én tudtam végig a mintatanterv szerint haladni, úgyhogy nekem így kényelmes dolgom volt.

Aztán megint a kis létszám miatt egyszer sem kellett átélnem a szenvedést vizsga- vagy kurzusjelentkezés kezdetén a Neptun lerohadása miatt. Ezért nagyon hálás voltam mindig. Sokszor azt se tudtam, mikor vannak pontosan ezek az időpontok, egyszerűen amikor már közeledett a vizsgaidőszak vagy a reghét, felmentem, és beikszelgettem a dolgokat.

Egyedül para talán az volt, amikor ötödik félév folyamán szakirányt kellett választani, és sokáig nem volt határozott elképzelésem, melyik lenne a jó. Nálatok ugye ilyen gond nincs. De szakirányválasztás után már megint elő volt írva minden félévben, milyen tárgyakat kell felvenni.

Meg még egy kicsit a diplomatéma-választás is gáz volt, mert le kellett adni már nyolcadik félév közepén, noha tudvalévő, hogy a legtöbb ember a tizedik félév kezdetéig rá se néz utána. Mi utolsó félévben írjuk ugye a diplomamunkát, nektek, ha jól tudom, utolsó előtti végére kész kell lennie, és utolsóban már csak az államvizsgák és a védés vannak. Meg is változott egyszer a témám még a leadás után, úgyhogy kérnem kellett az utólagos módosítását.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

GustyX
GustyX [7048]
Igen, ezt nem te tudod így, hanem ez tény. De ki az a bevállalós, aki ekkora tétnél a nehezebbet(egyénfüggő), de mindenképp többet választja?
Persze jáb is elsülhet rosszul.
Erre nem lehet mást mondani, mint OMG! De a legegyszerűbb ha mintatanterv szerint haladsz és nem lesz gond. Tudom hogy vannak ilyen szabályok (nálunk 15kredit alatt mész fizetősre), de szerencsére sosem kellett ilyenekkel foglalkoznom. Ezért is szeretem ezt szakot: adnak órarendet, kötelező tárgyakat, 8 szabadon választott(mindegyik 2-2-2 kredit) kötelező, tantárgyilag vannak meghatározva az államvizsgák. Csak nézek ki a fejemből, milyen bonyolult unokaöcsémnek "felvette ezt, meg azt, hogy legyen kreditje, de sajnos azt nem tudta felvenni, mert nem volt hely, meg nem indítottak kurzust...". Jó ez így nekem ahogy van. Minek túlbonyolítani?

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

szbszig
szbszig [33653]
Annyira tudtam, hogy ezt fogod válaszolni! De a jáb-nál még akkor is értelmesebb szerintem. Mondom én, aki az életben nem tanulta egyiket sem...

A kreditszámnak azért vannak praktikus előnyei. Általában kifejezi a tárgy nehézségét, és előzetesen viszonyítási alapot szolgáltat, hány órát kell majd tanulnod a teljesítéséhez (elvileg van valami matematikai képlet is ehhez).

A TVSZ sem annyiban merül ki, hogy kell legalább x számú szabadon választható kredit az abszolutóriumhoz a kötelező tantárgyak mellett. Vannak egyéb szabályozások is: elsősöknek, másodikosoknak valamennyi kreditet teljesíteni kell, hogy ne rúgják ki őket; meghatározza, mennyi büntetést kell befizetned, ha nem teljesítesz egy felvett tantárgyat; nekem államvizsgára annyi szakirányos tárgyat kellett választanom, hogy egy bizonyos kreditmennyiséget meghaladjon; de olyanról is hallottam már, bár ezt lehet, rosszul tudom, hogy újabban, BSc-ben a számonkérések mennyisége, azaz például hány zh-t kell íratni félév közben, is függ attól, hány kredites az adott tárgy.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

GustyX
GustyX [7048]
Pláne ha közelébe sem kerülsz annak az európajoghoz, a nk-ihez pedig még annyi esélye sincs.

Ezt viszont sohasem értettem az emberekben: mi a tökömnek számít, hogy mennyi kreditje van valakinek, melyik tárgyért mekkora kredit jár stb.? Ezeket én csak ösztöndíj átlaghoz szoktam számolni, semmi máshoz. Felesleges is, mivel hiába kell a 300kredit a diplomához, ha mégse kapod meg annyiért. Kb. már 1 éve meg van...
Tök mindegy mennyi kredited van, ha teljesíted a tantervet, akkor semmi gond.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

szbszig
szbszig [33653]
Ja, lényegében akkor ugyanaz van ott is. Annyi különbséggel, hogy nálatok már némileg haladóbb szemlélet uralkodik, úgy tűnik, hogy ki lehet váltani a jáb-ot valami gyakorlatban is használható tudással.

Másrészt pedig nem az számít ugye, hogy 6 vagy 8 tárgy, hanem hogy mennyi kredit. Én gyakorlatilag 9 tárgyból, körülbelül 30 kreditnyi anyagból államvizsgáztam, de nálatok csak a polgár meg a bünti több ennél elvileg, és ez még mindig csak a fele a teljes, félév során számonkért anyagnak...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

GustyX
GustyX [7048]
Polgár+kereskedelmi jog
Büntetőjog
Alkotmány+közig
Jog- és állambölcselet, illetve ehelyett választható nemzetközi közjog+nk-i magánjog+európajog
Összesen 4 vizsga, csak 6, vagy 8 tárgyból.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

szbszig
szbszig [33653]
Hát, én úgy tudom, ez az öt az alap:

polgár
bünti
alkotmány
közig
jáb (jog- és állambölcselet, vagy valami hasonló filozófiai marhaság)

És ebből az alkotmányt meg a köziget szokták összevonni egyes helyeken, ha minden igaz. Ettől függően lesz 4 vagy 5 az államvizsgák száma.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

GustyX
GustyX [7048]
Igen, csak azt én most vettem észre.
A sulira nem gondoltam, bár ha ennyiből rájönnél arra, az nem semmi. Bár erre még a 4.76-tal sem lennél képes, bocs ha tévedek.
5 államvizsga merre van????? Azok már felesleges mazochisták!!!!

Hova/mikor: ME, márciustól májusig.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

szbszig
szbszig [33653]
"1+4 vizsgám van még. Az 1 az védés. Ebből rá kell jönnöd, bízom benned."

Öh, a szakra már rájöttem, mint írtam lejjebb.

Ha az egyetemre gondoltál, hogy rá kéne jönnöm, azért az ennyiből még nem fog menni. Bár kétségtelen tény, hogy valami fogódzót jelent, ugyanis egyes karokon 1+5 vizsga van utolsó félévben, így azok kiesnek.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat