28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

BioShock 2



Írd ide hozzászólásod:

.:[Kain]:.
.:[Kain]:. [11704]
nah, meg is vagyok vele

jó endinget kaptam, jól döntöttem ezek szerint az emberek sorsáról is, mert a little sistereket alapból mind megmentettem.
érdekes egyébként, hogy így is tömve voltam Adamm-el, ami ugye pont a lényegét veszi el a harvestolásnak (és ezzel a rossz útra térésnek), amivel többet kapunk ugyan, de a vége előtt már kb. két pályával is meg volt mindenem, összes tonic slot, plusz 6-7 plasmid, de azokból is csak kettőt használtam kb.: Decoy és Incinerate (elterelés és gyújtogatás), az elektro boltot csak nagy-nagy ritkán. ha sokat használjuk a kamerát, még plusz tonicokat is begyűjthetünk, amiknek már a végén alig tudtam helyet szorítani, sőt, le kellett cserélni sok már meglévőt helyhiány miatt, hiába van már 18 hely, még ez sem elég, de hát ne legyünk telhetetlenek, nem igaz? egyébként az előző postomban elfelejtettem emgemlíteni, hogy elég ratyi érzés egy big daddyvel úgy menni Rapture utcáin, hogy gyengébb(!), mint az első rész főszereplője, akin ugye nem nagyon volt védőfelszerelés semmi (a végét leszámítva). pár lövés egy revolverből valamelyik splicertől és már bújhatunk is el egy sarokba first aideken nyammogni. szerintem ez elég hülye ötlet volt, még ha a fokozatosság elve csak így tud is érvényesülni, irreális, hogy az elsőre legyűrhetetlennek tűnő BIG DADDY-k egyikeként nem érünk fel egy splicerhez sem erőben. persze idővel jönnek a health és eve upgradek, de meglepően gyengék vagyunk végig.

Végülis pontosítanám magam:

ezek a tényezők alapján változhat:

-megmented-e az összes kistesót?
-meghagyod-e Grace életét?
-meghagyod-e Stanley életét?
-meghagyod-e Gilbert életét?

és bár nem ezekkel párhuzamosan, de 4 (Négy darab) befejezés van, nem hat!
.:[Kain]:.
.:[Kain]:. [11704]
én még csak kb. a közepénél tarthatok, épp a Fountain Futuristics-be értem be. eddig nagyon tetszik a játék, hozza az első színvonalát. van pár apróság azért, ami zavar: a csináld-magad fegyver és lőszer gyártásra lehetőséget adó gép egy az egyben kimaradt (NEM baj! nem szerettem én azt!) egy már létező, felépített világból viszont nem tűnhet el csakúgy valami, nyomtalanul. ebből adódik egy másik dolog, most ugye egy Lamb nevű nő van a középpontban, akit az első részben nem hogy nem említettek meg, de ez a személy akkor még nem is létezett. legalábbis az előző játékban ugye. most meg minden voice recorderben őt emlegetik, ez is kicsit bántja az aurámat, valamelyik már létező karakterre is építhették volna a storyt. na mind1.
az új fegyverek egy része a régieket helyettesíti, de örültem, hogy nem kell végre a revolverrel szarakodni, és nincs túl kicsi fegyver. a szurony (inkább dárda) lövő átjött a Painkillerből, de no problemo, persze itt nehezebb vele érvényesülni, de nem rossz azért. a régi plasmidok és tonicok mellé kaptunk újakat, ezek is jók, illenek a játékba, és a második szintre fejlesztett plasmidok már betöltés után egy különlegesen erős valamit engednek szabadjára, plasmidja válogatja, hogy mit, pl. áram esetében több ellenségen is átszalad, vagy tüzet használva lehet egyet robbantani, ez nagyon jó újítás.
az új hackelés is jó lett, gyorsabb, mint az elődje, de hasonlóan jó ötlet.
a big sisterek története számomra még egyelőre rejtély, de az igazat megvallva eléggé marketingfogás szaga van a dolognak, jól meg lettünk volna Rapture-ben nélkülük.
a helyszínek fantasztikusak, hangulatban nincs hiány, újra magával tud ragadni a valaha több száz lakosnak életteret adó város kihalt maradványa. az új és a régi karakterek szinkronhangjai is remekül sikerültek, ismét, hiszen számomra pl. a rádión és "diktafonon" át elhangzó beszédek jelentették az első Bioshock egyik húzópontját, a little sisterek aranyos közbeszólásai és kommentárjai mellett.
a grafika szép, kicsit a pályákon lehetett volna még csiszolni, mert a tengerjárós részek eléggé korlátoltak lettek, gyenge elrendezéssel, anno a Doom 3-ban lehetett ugyanennyit a Holdon járni asszem, tehát kb. semennyit és azt is egy járókeret közé szorulva. de az ötlet jó.

a befejezésekről még nem olvastam, hogy hány féle van, de ha tényleg hat, akkor az szerintem ezek a tényezők alapján változhat:

-megmented-e az összes kistesót?
-meghagyod-e Grace életét?
-meghagyod-e Stanlie (asszem így hívják) életét?
és még biztos lesz valami jó kis morális döntés, de nem tudom, még nem értem a végére.
Assassin King
Assassin King [752]
Na gyerekek most fejeztem be, és hát azt kell mondanom h jobb lett mint az elödje.Nekem a story jóval izgalmasabbnak is tünt belekeverve a Big Sistereket, és ahogy végigjártam a 10 évvel késöbbi Rapture-t hát ez kéészHallottam hogy itt is több befejezés van és utánanéztem, és elvileg 6 különböző van!!!Asszem lesz még elfoglaltságom még egy ideig

WHORE IS BAD, PEACE IS GOOD!!!

Vissza

Fórumszabályzat