Tökéletesen összefoglaltad a lényeg. Sokan nem értik, hogy a Royce95 nevű fórumtársuk miért ennyire elfogult a CoD sorozattal kapcsolatban, miközben nem veszik észre, hogy saját maguk gyakorlatilag ugyanannyira elfogultak, csak éppen néhányuknál heves CoD ellenességben nyilvánul meg, másoknál meg kiegészül heves BF fanatizmussal is. Ugyanezek az emberek nem értik meg azt sem, hogy amikor egy CoD-al kapcsolatos hírre lecsapva elkezdik ezredszer is mantrázni, hogy "miért nincs vége még ennek a sz*rnak", "ki veszi ezt még meg mindig", vagy éppen "pedig a BF3 sokkal több újítást tartalmazott", akkor miért jelenik meg a CoD fanatikus megvédeni a fanatizált játékot. Hát azért, mert ők kiprovokálják, utána meg értetlenkednek. Pedig szerintem simán el lehetne éldegélni egymás mellett is a két tábornak, semmi baj nem történne, ha egy CoD-al kapcsolatos hírre nem ugranának rá a játékot utálók, de ugyanez elmondható a BF esetében is.
Két játékról van itt szó, nem tudom felfogni, miért veszik ezt sokan ennyire véresen komolyan. Pedig igazából egyik tábor sem különb a másiknál, legfeljebb az igényei mások, de még mindig csak a monitor vagy a tévé előtti gombnyomkodásról beszélünk, semmi komolyról. Azokat most hagyjuk, akik profi vagy félprofi e-sportolóként űzik a dolgot, az is egy másik téma.
Aki pedig azt állítja, hogy pusztán a név képes eladni egy játékot, az szerintem óriási tévedésben van. Ha így lenne, akkor például a Guitar Hero sorozat még mindig az eladási rekordokat döntögetné, de biztosan mindenki előtt ismert, hogy éppen az Activision milyen kíméletlenül süllyesztőbe küldte a sorozatot, amikor a vásárlóerő kezdet vészesen lecsökkenni. Pedig a név még eladhatta volna a játékot, de nem adta le. Szinte biztos, hogy valamikor ez lesz a CoD sorsa is, talán már idén, talán jövőre, de az is lehet, hogy 5 év múlva. Az eladott példányszámok és a bevételek nem fognak a végtelenségig növekedni, amikor pedig jön a recesszió, arra az Activision is reagálni fog, lehet, hogy hasonló kíméletlenséggel, mint a Guitar Hero esetében. Sok embernek nyilván örömünnep lesz az a nap, de én igazából csak sajnálni tudom majd őket.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Activision: 1 milliárdos nyereség tavaly, új Call of Duty idén (Hírek)
Én is 15 éves (amerikai) hülyegyerek vérpistike vagyok és csak a "Call of Duty" előtag miatt kunyeráltam ki a gazdag szüleimtől 3*13e Ft-ot a Modern Warfare mindhárom részére, amelyek évente jelentek meg. A játékok amúgy tényleg nem tetszenek, nem is élveztem egyik részét sem, sem a kampányt, sem a multit. De ha már CoD, akkor már csak azért is meg kellett venni, mert egyszerűen CoD, na. Ugye a belső kényszer a CoD előtaggal ellátott játékok kötelező megvételére. Szóval én is azon több millió hülyegyerek egyike vagyok, akik csak a név miatt vették meg a játékokat.
Egy fanatikus CoD rajongó!
Egy fanatikus CoD rajongó!
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
Legfrissebb fórumtémák
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
