A gyerek elvileg egy jelkép, egy szimbólum, az eddigi áldozatoké, elvesztett életeké. Valóban kissé furcsa megoldás.
Én a legjobban egy Kaidan/Ash megoldásnak örültem volna ebben a szerepben. Az szerintem sokkal jobban ütött volna, ha az első részben (és talán az egész játékban a legkeményebb áldozat) feláldozott csapattárs tért volna vissza "kísérteni".
Bár akkor túlságosan egyértelmű lett volna már az első perctől is, hogy csak egy szellem lehet és nem mindig a valóságot érzékeljük, tehát valószínűleg vagy megőrültünk vagy hatnak ránk a reaperek.
Ezt a kártyát pedig nem akarták túl hamar ellőni.
(Arról nem beszélve, hogy a BW szerint a gyerek igenis létezik...)
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mass Effect 3 befejezés - SPOILER!
Amúgy érdekes ez a befolyásoló hatás. Nem kevés halált látott már Shepard, nekem egyáltalán nem volt reális, hogy hirtelen ennyire megrázza egy ismeretlen személy halála - még ha gyerek is -, hogy a sűrű rémálmaiban lángokba borulva látja a tagot...
Baromi erőltetettnek éreztem azokat az álmokat. Gyerek nélkül pedig nem lett volna rossz, a bolyongás a semmiben, meg a halottak suttogása. (Persze azt sem háromszor.)

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Erre csak a saját elképzeléseim alapján alkotott magyarázattal tudok szolgálni, részben egybecseng az indoktrinációs elmélettel.
A Catalyst (amit a gyerek jelenít meg) nem egy olyan önálló, tudatos lény, mint amilyennek leírja magát. Nem ő irányítja a reapereket és a Fellegvárat sem. Lényegében ő csak az eszköz, amivel Shepard-t meg akarják győzni a reaperek, hogy nem jó döntés elpusztítani őket. Azért is a gyerek képében képviseltetik magukat a reaperek, mert tudják, hogy már önmagában ennek van egy befolyásoló hatása Shepre. Amúgy mi értelme lenne annak, hogy pont egy földi hülyegyerek módjára jelenjen meg a Catalyst?
Ennek megfelelően az első részben azért kellett a Fellegvárhoz csatlakozni, mert meg kellett nyitni a relét, hisz az őrzőket átprogramozták a protiánok. A szavaiddal élve: a gyerek nem volt ott, ő egy nem létező entitás, nem tudott mit tenni a reaperek segítésére.
Az Arrival esetében ugyanez a helyzet.
Nekem vhogy az maradt ki, hogy végül is a reaperek hogy jutottak át a reléken. Elvileg mindig hátrahagynak egy őrszemet, aki a megfelelő időben átsegíti őket. Ez volt a Fejedelem, de kinyírtuk. Aztán a nyakunkra küldték a begyűjtőket, de őket is kinyírtuk. Aztán volt a doktornő, akit segítségül hívtak (Arrival), de őt is kinyírtuk. Biztos volt a ME3 elején volt erre vmi utalás, de akkor még lehet annyira lekötöttek az új elemek, hogy elsiklottam felette.

A sötét energia első hallásra érdekesnek tűnt, de amikor végre elolvastam, hogy miről is volt szó, akkor én is arra jutottam, hogy elég gyenge elképzelés volt.
Az első rész eseményeire pedig még mindig nem találtam elfogadható rajongói magyarázatot. Miért is kellett Sovereignnek rácsatlakoznia a Citadelre, és miért kellett aktiválni a helyi relét, ha a kölyök eleve ott volt? Sőt, az Arrival-ME3 viszonylatában sem egészen vágom, hogy oké, Shepard szétzúzta azt a bizonyos relét, amin a tintahalak be akartak surranni, azonban Rípörbíbörnek, azaz a reaperek vezetőjének, azaz a Citadel lelkének nem csak egy csettintésébe került volna mind az első részben, mind az Arrivalban, hogy beengedje a srácokat a hátsó ajtón?
Segítség. Talán csak nem vettem észre egy fontos láncszemet, és az egésznek van valami magyarázata.

Hát, a sötét energiás befejezésnek sincs sok értelme, ME1 alapján. Sovereign szavaiból nem sok ilyesmit lehet kivenni, hogy valami fontosabb, ésszerű céllal gyilkolnának le mindenkit. Eleve megveti a szerves életet (Organic life is nothing but a genetic mutation, an accident.), és csak a biztos pusztulásunkat hangsúlyozza.
Amikor megkérdezzük, hogy miért teszik, akkor is annyi a válasz, hogy ez meghaladja a felfogásunkat.
Amúgy ez a prothean birodalmas dolog is érdekes. Mindenkit magukba olvasztottak, viszont nagyrészt azért tették, hogy egy egységes erőt hozzanak létre a reaperek ellen. És az elnyomás mellett azért nem kis mértékben segítették a fajokat, lásd asari templom + Javik ott elhangzó megjegyzései.
Amikor megkérdezzük, hogy miért teszik, akkor is annyi a válasz, hogy ez meghaladja a felfogásunkat.
Amúgy ez a prothean birodalmas dolog is érdekes. Mindenkit magukba olvasztottak, viszont nagyrészt azért tették, hogy egy egységes erőt hozzanak létre a reaperek ellen. És az elnyomás mellett azért nem kis mértékben segítették a fajokat, lásd asari templom + Javik ott elhangzó megjegyzései.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Az a baj, hogy Astroboy minden mondata hülyeség és teljesen logikátlan. A régebbi szintetikusok kiirtanak minden fejlett civilizációt nehogy az általuk teremtett szintetikusok esetleg kiirtsák őket.
Össze lett csapva a befejezés, ennyi. Korábban beszélgettünk arról, hogy az eredeti ötletet, ami valahogy a sötét energiához kapcsolódott volna, azt alighanem kidobták és előálltak ezzel a marhasággal. Mondom, neked szerencséd van, EC előtt ez még nagyobb bulsit volt, lifttel föl, "szasz, én vagyok a mindenes, választhatsz A, A vagy A befejezés közül". EC-vel nem lett jobb a befejezés, csak a "döntés" utáni concept artok valamennyire megnyugtatóak (krogan család
), vagy lehet eltelt már annyi idő és le tudom sz*arni hogy elcseszték az egyik legjobb játéktrilógia lezáró darabját.
Fajok megőrzése is sántít, senki nem állt a fejlődésünk útjában, legutóbb csupán azért nem voltunk jelen a galaktikus színtéren mert akkoriban még barlangokban laktunk.

Egyáltalán nem mindegy. Hisz a gyerek a ciklus létezésének szükségességét indokolja azzal, hogy a szintetikusok kiirtják az organikusokat. Előtte pedig azt mondja, hogy a fejlett szervesek mindig létrehoznak (tehát nem bki) szintetikus létformákat, amik mindig fellázadnak ellenük és kialakul egy harc/háború, amit szerinte olyannyira a szintetikusok nyernének meg, hogy minden más faj kipusztulna és ezért kellenek a reaperek a ciklussal.
Szóval a reaperek és a ciklus szükségességét nem magyarázhatjuk saját magukkal. Épp ezért sántít az elmélet. Mert a gyerek által elmondott helyzetet épp, hogy maguk a reaperek idézik mindig elő, tehát ők nem a konfliktus feloldói, hanem a fő okozói.
Ha a reaperek általi veszélyre gondolna a gyerek, akkor a ciklusban jönne vmi más erő és a reaperekkel együtt söpörné el a szintetikusokat és az organikusok fejlettebb részét. Mivel nem ez történik, ezért a reaperek az igazságosztók, viszont egyáltalán nem akkor és azért jönnek, amit a gyerek mond.
Viszont, ahogy írtam is korábban, a másik magyarázat, amivel a gyerek eredetileg indít, az helytálló lehet. Ami szerint, azért kell a ciklus, hogy lehetőséget biztosítson a fejlődésre az addig elnyomott és háttérbe szorított fajoknak.

Mindegy, hogy ki által létrehozott AI veszélyeztet
Szintetikus vagy sem, a Reaperek is csak egy mesterséges intelligencia. Elmondta a kis pöcs, hogy alkották 

Dark Archon
Másról írt
. Elmondások alapján Javikék messze voltak attól, hogy egy általuk látrehozott szintetikus létformától (mint most a geth) legyenek veszélyeztetve. Ott legyőzték az AI-t. Akárcsak mi, ki tudtuk békíteni a geth-quarian (értsd: szintetikus-oragnikus) ellentétet.
Az, hogy a reaperek jönnek megint más kérdés, nem mellesleg ők szintetikusok is és organikusok is
.

.Man literally too angry to die
Messze voltunk a játék idejében? Na, ne viccelj, hajszál híján kiírtottak mindenkit, Shepard épp, hogy megmentette az organikusokat.
Az egész játék, az első résztől kezdve arról szól, hogy jönnek a Reaperek (igen, a szintetikusok) és kiírtanak mindenkit. Hogy a saját létezésük és cselekedeteik igazolására kitalálták, hogy néhány fajt megtartanak, nem nagy kegy. Hol sántít az, hogy a készítőik ellen lázadtak eonokkal ezelőtt és megölték őket? Azóta is 50 ezer évente megölnek majdnem mindenkit. Ennél jobb és tökéletesebb igazolás szerintem nem kell arra, hogy a "kölyök" az igazat mondja: ő maga a bizonyíték.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]