Mondjuk ha rajtam nincs szemüveg akkor a 3D már elég tárgytalan, a két szem közötti távolságból adódó tárhatás az élességromlás miatt már úgysem érződik

.
Eddig még csak az Avengerst láttam 3D-ben és nagyon nem voltem elájulva, de itt felkeltettétek az érdeklődésemet a látvánnyal kapcsolatban és ezért nagyon gondolkozom rajta.
Man literally too angry to die
Jó kérdés. Azt mondta, hogy amikor felvette a szemüveget (a sajátjára), akkor éles lett ugyan a kép, de nem érzékelte, hogy 3D lenne. A Hobbit előtt leadott 3D előzetesek közül a Gru 2-nél még igen, de utána már semmit. Ráadásul ez csak a moziból kijövet derült ki, amikor elkezdtem neki áradozni a remek 3D-ről. Fogalmam sincs, mi lehet ennek az oka, de csak azzal tudom összefüggésbe hozni, hogy szemüveges (talán a sajátját le kellett volna vennie, majd legközelebb kipróbáljuk). Annak idején az Avatar IMAX vetítésén is voltak gondjai, de ennyire azért nem.
Szemüvegesen miért nem látott semmit? Most gondolkozom azon, hogy 3D-ben nézzem-e meg, de ha szemüvegesen én sem látnék semmit akkor nem érdemes

.
Man literally too angry to die
Nemrég értünk haza a moziból, teljes mértékben megelégedve a látottakkal. Nem kenyerem a terjedelmes filmkritika, de annyit mondhatok, hogy amíg sokáig egyszerű pénzügyi döntésnek gondoltam a történet három filmre bontását, most már nagyon örülök, hogy még kétszer visszatérhetünk Középfölde világába.
A rendelkezésre álló alapanyagból tökéletes filmet készített Peter Jackson és csapata, a látvány egészen egyszerűen pazar, a 3D-vel sem volt semmi gond (azt leszámítva, hogy a szemüveges párom semmit nem látott belőle), a sokak által kritizált tévéfilmes hatást sem nagyon fedeztem fel.
A Gyűrűk Ura utalások nagyon jók, amit a zene is jelentősen megtámogat. Éppen ezért én nem érzem problémának a nagy számban újrahasznosított zenei motívumot, mert egyértelműen látszik, hogy tudatos alkotói döntés volt, nem pedig Howard Shore lustasága miatt van így.
Az év egyik legnagyobb moziélménye számomra a The Hobbit, most pedig már számolom vissza a napokat a blu-ray megjelenéséig, a The Desolation of Smaug premierjéről már nem is beszélve.