Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Döbbenetesen kevés fogyott a PC-s Crysis 3-ból [hozzászólások]
Nekem az utóbbi évekből a Bulletstorm volt az ami ha nem is új elemet hozott, de a régi FPS-ek hangulatát hozta (amolyan Quake 3 szerű pörgő stílusban). Nekem nagyon átjött, és csodálkozom, hogy alig vették. Nem volt egy fene nagy története, de azt legalább úgy adagolta, hogy azért tudta érdekelni az embert, nem úgy mint akármelyik Crysis. Na meg piszokmód élvezetes volt, ha az ember egyszer nekiült, biztosan órákhosszát nyúzta.
Első részt nem szerettem, második viszont kifejezetten tetszett, harmadikat pedig be akarom szerezni, érdekel.
Sokkal jobban bejött a Crysis 2 egyszerűbb felépítése, mint az első rész felesleges bonyolítása (tűnjön ki a tömegből, bár akkor még nem volt divat a CoD és másolása).
GeryG: mivel a többi hatalmas fanbázissal rendelkezik (vérpistikék), akik tudják mire számítsanak, arra amit szeretnek az adott játékban, míg egy Crysisnál sokakat "megvett" a hype (manapság trendivé váltan fogalmazva), nem azt kapták és természetes, hogy fikázzák. Nagyobb arányban vannak a kritizálók a Crysis esetében, mint pl. egy CoD-nál.
Amúgy egy FPS-től mit vártok, hogy ne csupán egy tucatlövölde legyen?
Meg mik lennének azok (az éves EA vs. Activision duókon felül) a tucatlövöldék?

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]