Az utóbbi időben csak nagyon ritkán fejezem be, amit elk
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Sport- Vízilabda
Nem ott volt, de fogalmam sincs most, hogy hol volt, de egyszer valahol volt ilyen, az biztos.
Mi a bánat van itt? Emlékszem, talán 2009-ben(?) a világbajnokságon adtunk hasonló póló leckét a szerbeknek, már 9-3-ra is vezettünk, ha jól emlékszem. Aztán persze a szerbek nyertek, mert kaptuk az emberhátrányokat folyamatosan, s a harmadik negyed közepére egyszerűen elfáradtak a srácok. Hát, erről most szó sincs. Még csak nem is nyomják a szerbeket a bírók, sőt. Az elején mi kaptunk két emberelőnyt. Mintha idegesek lennének, vagy nem tudom. Ez így édeskevés lesz...
Az utóbbi időben csak nagyon ritkán fejezem be, amit elk
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
Legfrissebb fórumtémák
- 08:45
- Helyzetjelentés [157689]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 20:22
- Ki mivel játszik mostanában? [8360]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
- 19:54
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [280]
- 15:17
- 400 oldalas, keménykötésű albumban mutatja be a Sony a PlayStation elmúlt 30 évét, már előrendelhető a Standard és a Deluxe kiadás is [hozzászólások] [2]
