
Fórum » Konzolok, konzolos játékok
Konzolok (Xbox 360, PS3, Wii)
Ebben az esetben a Raistlin által felsorolt játékokkal érdemes próbálkozni elsősorban. De továbbra is tartom, hogy kétélű dolog ez, én meglepődnék, ha hasonlóan lelkes beszámolókat írnál majd az élményeidről, mint Crea a PS3-as játékok pótlása esetében.

Ugyan PS-em tényleg sosem volt, de nálam a PC-s korszak -életkoromból kifolyólag- elég korán kezdőtött, szóval tudom milyen amikor egy játék-főhős bruttó 9 pixelből áll.
"You don't wanna be my enemy, I promise you"
Annyi teendőd van az első használat előtt, hogy keresel valahol egy katódsugárcsöves tévét, mert Full HD tévére kötve sírni fogsz a látványtól.
Játékot újonnan valószínűleg már sehol nem kapsz, így maradnak a használtak. Aukciós oldalakon érdemes szétnézni, de lehet, hogy a használt játékokkal is foglalkozó konzolos boltokban is sikerrel jársz. Hogy milyen játékokat érdemes rá beszerezni? Véleményem szerint pénzért semmit, a PS1 ideje már régen lejárt. A nosztalgiázni vágyók számára talán még élményt is nyújtanak a sok évvel ezelőtt játszott játékok, de aki most találkozik velük először , azoknak valószínűleg már nem érik el az ingerküszöbét.
Játékot újonnan valószínűleg már sehol nem kapsz, így maradnak a használtak. Aukciós oldalakon érdemes szétnézni, de lehet, hogy a használt játékokkal is foglalkozó konzolos boltokban is sikerrel jársz. Hogy milyen játékokat érdemes rá beszerezni? Véleményem szerint pénzért semmit, a PS1 ideje már régen lejárt. A nosztalgiázni vágyók számára talán még élményt is nyújtanak a sok évvel ezelőtt játszott játékok, de aki most találkozik velük először , azoknak valószínűleg már nem érik el az ingerküszöbét. Bocsánat, hogy egy ilyen régi topikot hozuok fel, csak nem szerettem volna beleszemetelni pl a PS4-be egy ilyen levéllel. A helyzet a következő: A sulink padlásán találtunk a rendszergazda sráccal 3 db Playstation One-t, egy valag kontrollert és még ezt-azt. Ne kérdezd, én sem tudom, hogy mit kereshettek ott. Működőképesek, szóval gyorsan le is stoppoltam magamnak az egyiket két kontroller és egy 1Mb-os(!) memóriakártya társaságában. Várhatóan pénteken tudom elhozni haza. Kérdésem a következő lenne:
- Honnan tudok hozzá játékokat beszerezni?
- Melyik játékokat érdemes hozzá beszerezni?
- A gép és a kontrollerek latakarításán túl van-e vele valami komolyabb teendőm az első használat előtt?
Előre is kösz a válaszokat!
U.I.: Szóval nekem most nem PS1 kinézetű PS4-em lesz, hanem egy PS1-em. Éljen a retro!
- Honnan tudok hozzá játékokat beszerezni?
- Melyik játékokat érdemes hozzá beszerezni?
- A gép és a kontrollerek latakarításán túl van-e vele valami komolyabb teendőm az első használat előtt?
Előre is kösz a válaszokat!
U.I.: Szóval nekem most nem PS1 kinézetű PS4-em lesz, hanem egy PS1-em. Éljen a retro!

"You don't wanna be my enemy, I promise you"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Pár nap és megjelenik a Phantom Blade Zero, már azt is lehet tudni, mekkora letöltés lesz, sőt, még a hivatalos gépigényre is fény derült
Legfrissebb fórumtémák
- 16:02
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15172]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
- 19:54
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [280]
- 14:00
- Helyzetjelentés [157676]
- 15:17
- 400 oldalas, keménykötésű albumban mutatja be a Sony a PlayStation elmúlt 30 évét, már előrendelhető a Standard és a Deluxe kiadás is [hozzászólások] [2]
- 11:57
- Ki mivel játszik mostanában? [8359]
- 17:42
- Videók - bármiről [11728]
- 09:47
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1673]
- 21:21
- Elhunyt... [2787]
