Fórum » Beszélgetés a játékokról
Assassin's Creed: Syndicate
Okulva a tavalyi esetből majd akkor veszem meg, amikor kijött a leárazott sok DLC-s verzió. Ha nagyon pozitívak a visszajelzések, akkor lehet, hogy hamarabb lépek, és ez lesz a karácsonyi program, addig viszont másra is el tudom költeni a pénzem. 

Gyanúsan nagy a csend, mindenki a PC-s verziót várja, vagy már nem maradt rajtam kívül senki, aki megvenné tizedszer is ugyanazt... ?
Fő sztoriról sokat nem tudok mondani, mert órákon át rá se néztem, de a kevés küldetés alapján, amit láttam, az ikrek szimpatikus főhősnek tűnnek, a korválasztás nagyon jó, és úgy overall nekem gördülékenyebben megy, mint a Unity. (Ezzel nem a bugokra gondolok, de eddig azzal sem találkoztam.)
Rope launcher hasznos nagyon, sokkal életképesebb ötlet, mint anno a Revelations rögzített zipline pályái. A harcba integrálását mondjuk néha hiányolom, betölthette volna az előző részek rope dartjának a szerepét is. Dobókést viszont köszönjük szépen, teljesen alapvető eszköz, halk és hatásos, mégis Ezio óta hanyagolták.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 14:13
- Játék kívánságlisták és várólisták [16]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]