28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Ez volt 2015



Írd ide hozzászólásod:

Barthezz
Barthezz [54732]
Okés, írok oda!

Lacko: A munkahelyemmel most nagyon szerencsésnek érzem magam. Pénzben ugyan lehetne jobb, de minden más, fontosabb tényező teljesen jó. Nagyon jófej, normális, emberséges főnökeim vannak, akárcsak a kollégák, nincs semmi széthúzás, tényelegesen egy csapat vagyunk. Ilyet eddig megközelítőleg sem tapasztaltam egyetlen korábbi munkahelyemen sem, így ezt nagyon meg kell becsülni. Magát a munkámat is szeretem, azt csinálom, ami érdekel és egyáltalán nem mondható unalmasnak, egysíkúnak. Elég összetett terület az EU-s pályázatok világa, a pénzügyi rész mellett jogi, szakmai, műszaki dolgokból is egyre több minden ragad rám a projektek révén, azt pedig pláne jó látni, mikor eredményes megvalósítás után pl. egy kórház új, korszerű orvosi eszközöket kap, vagy felépül egy kistelepülésen egy inkubátorház. Minden projekt más, mindegyikhez máshogy kell hozzáállni és mindegyiknél természetesen más problémák adódnak, amiket így mindig kihívást jelent megoldani, ezáltal pedig nagyon sok új ismeretet szerezhetek. Néha persze ránk szakad a munka és van néhány nagyon gázos projekt, de cserébe vannak időszakok, amikor meg jóval lazábban lehetünk. Az edzéseket pedig szerencsére a húzósabb időszakokban sem kellett lemondanom. Emellett csodás környezetben is vagyunk, bár várhatóan valamikor költözni fogunk egy kevésbé jó helyre. Így remélem ez minél tovább fog húzódni.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

somesz83
somesz83 [3337]
Barthezz: Dohányzásról én 2010-ben szoktam le, majd 2011-ben vissza. Azóta is bánt. Ellenben a cigis topikban elárulhatnád a recepted! Én anno akaraterővel szoktam le és egész könnyen ment, lévén nem volt munkám és alig jártam el valahová. Most azért már más.

McCl@ne: 12 óra? Én három-négy évig csináltam. Nagyon szerettem azt a munkát (IT support gyárban), de a 12 órás éjszakából aztán elegem lett. Totál szétbarmolja az ember gyomrát, egészségét, biológiai óráját, mindent. Most már két éve nyolc órában dolgozok. Nem hiszem, hogy jobb, de legalább nincs éjszakázás.

Vissza

Fórumszabályzat