Zárt béta még ketyeg, és sajnos több sebtől vérzik még.
Első sorban az oktató mód nagyon kevés dologra tanít meg, manőverezés, fő és másodlagos fegyver, energia management, és ennyi. Az hogy minek mekkora a lőtávja, a konzolokat hogy s mikor, buffok, és védelmi eszközök hogy s mint üzemelnek majd élesben vagy training módban derül ki.
Első nyertes éles, értsd pvp csata után kapsz annyi zsetont hogy az 5 rendelkezsére álló hajóból másfelet tudsz venni. Mielött vásárolnál alaposan nézd át őket a training módban hogy melyik a legkézreállóbb de még az sem sokat segít hiszen azokat nem lehet egyből megvenni csak hasonlókat hozzá. Zsetont pvp csatákból kapsz, jelenleg vesztésért 100, győzelemért 200 zsetont. Egy kezdő hajó 4000, rá felszerelések 250 körül vannak. Training csatákért nem kapsz semmit. Hétvégén leghosszabb várakozási idő 4 perc körül volt, és sajnos simán összesorsol kezdő kapitányokat a vén űrmedvékkel is, melyeknek sokkal fejlettebb hajóik, fegyvereik, rendszereik vannak, és amelyeket így elhárítani sem igazán lehet frissen vett hajóval.
Ezek ellenére az 5v5 csaták hangulatosak, csapatmunka nem árt, és nagyon észnél kell lenni, illetve folyamatosan tisztában kell lenni a környezeteddel, mert egy téves célpontra való ugrás végzetes lehet (oktatórész erre sem tért ki).
Eddigi nyerő taktika a falkában való közlekedés, healer bevárása és megvédése, healerként meg mindig fedezékből gyógyítás, ellenfél healerének kilövése, vagy legalább elzavarása míg az adott ellenfelet koncentrált tűzzel ki nem szedi a csapat.
Dreadnought: kemény, bírja az ütéseket, kb 5km lőtáv, egyedül nem nagyon tud egy full hps hajót kiszedni, max 2km-en belül, ha azt éppen nem gyógyítják
Corvett: a leggyorsabb hajó, gyakran lesből támad, kanyonokon keresztül a felszín közelében közlekedik és onnan sorozza meg az ellenfeleket, mivel gyors, nehéz eltalálni, egy drenyát is le tud szedni ha annak éppen cd-n vannak a védelmei
Destroyer: átlagos mindenben, de megfelelő fegyverzettel komoly károkat tud okozni, amiket láttam azok corvetteket vadásztak meg messziről torpedóztak minden fajta hajót.
Tech Cruiser: healer
Arty: amolyan sniper hajó, ha közel tudnak hozzá kerülni, megy a levesbe, corvettek szeretik vadászni őket, de az első ingyenesen használható trade arty hajó siege módban tud darálni, még corvettet is le tud szedni ha az belerohan pár lövedékébe.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]