
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Battlefield 1
Azzal próbálkoztam én is, hogy lövés után átrohantam a másikhoz. De mind1 is, már túl vagyok rajta. Láttam yt-on, amit látni kellett. Tényleg kár, hogy nem tudta tartani azt a szintet, amivel indított, mert az zseniális volt. A hegesztő maszkban mászkálós meg ausztrál öreges pályák már eléggé laposak lettek. 

Ha az ágyúkkat használod, egy lövés után el kell onnan rohannod, mert becéloznak és vége. Rohangálni jell egyik ágyútól a másikik. De idővel az összes a levegőbe repül. Kb én is ott tartottam, hogy a 15. próbálkozás után feladom, de végül győzött az igazság.
Kár volt a végéért. Tudom, hogy béna vagyok, de mikor ötödször robbantam fel egy ágyúval az utolsó küldetésen a vonatnál, akkor szépen kiléptem és letöröltem. Megnéztem inkább youtube-on mi a vége. A tankos rész egyértelműen a legerősebb része, a repcsis is még jó poén volt, de onnantól folyamatosan zuhant a színvonal. Amilyen jól indult, annyira unalmas lett a végére. Biztos jó a multi is, de az az, ami abszolút nem érdekel.
GE*I KOMOLY EZ A JÁTÉK!!!!! Én nagyon élveztem ezt a tankos részt! 

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Pár nap és megjelenik a Phantom Blade Zero, már azt is lehet tudni, mekkora letöltés lesz, sőt, még a hivatalos gépigényre is fény derült
Legfrissebb fórumtémák
- 21:14
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15174]
- 20:22
- Ki mivel játszik mostanában? [8360]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
- 19:54
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [280]
- 14:00
- Helyzetjelentés [157676]
- 15:17
- 400 oldalas, keménykötésű albumban mutatja be a Sony a PlayStation elmúlt 30 évét, már előrendelhető a Standard és a Deluxe kiadás is [hozzászólások] [2]
- 17:42
- Videók - bármiről [11728]
- 09:47
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1673]
- 21:21
- Elhunyt... [2787]
