28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Bolíviát bántja, ahogy országukat a Ghost Recon Wildlandsben ábrázolják [hozzászólások]



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Személy szerint én azon a véleményen voltam mindig, hogy az AC sorozat inkább népszerűsíti a történelmet, nem hamisítja, vagy elferdíti. Még én is sokat tanultam belőle, rengeteg abban szereplő eseményről, történelmi személyről nem is hallottam korábban, pedig amúgy ötös voltam középiskolában történelemből. Persze le van öntve az egész egy konteós mázzal, hogy érdekesebb, fogyaszthatóbb legyen, de szerintem ezt könnyű lehámozni róla. Tehát ha az ember tudja, hogy 1312 óta nincsenek templomosok, asszaszinok meg még annyira sem, akkor ami marad a játék történetéből, az nagyjából megfelel a valóságnak. Például itt van egy összehasonlítás a második résszel kapcsolatosan, mennyi minden helyesen ábrázolt belőle.

Ráadásul a sorozat elején kimondott filozófia volt a készítők részéről, hogy történelmileg kevésbé ismert helyszíneket és korokat mutassanak be. Aztán az alaptrilógiát követően a kalózosdival meg a nagy francia forradalommal már talán ez is kicsit megbicsaklott a játék történetéhez hasonlóan, de a keresztesháborúkra, az itáliai reneszánszra, vagy az Oszmán Birodalom fénykorának kezdetére mindenképpen igaz, hogy a fiatalok nagy része nem ismeri részletesen, és az is, hogy nagyjából egyetlen komolyabb számítógépes játék sem dolgozta fel ezeket a korszakokat korábban.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

-T0ng-
-T0ng- [1675]
Azt szokták mondani, hogy a negatív reklám is reklám: Az új Ghost Recon bemutat egy Bolíviát, ami nem valós, mire az anyagi nehézségekkel küzdő Bolívia fogja magát és kikéri magának a dolgot. Azt mondja, az ő országa nem olyan, mire a játékosok, akik olvasták a hírt (vagy éppen bárki, aki olvasta) fogja magát és megnézi magának milyen is Bolívia.

Nem véletlenül szokta az Ubisoft kirakni a játékai elejére azt a szép hosszú szöveget, ugyanis ennyi erővel már az első Assassin's Creed játékkal vallásháborút robbanthattak volna ki. Ugyanakkor jelzem szerintem ez a botrány mindkét félnek pont ugyanannyira hasznos.

Annak idején amúgy, ha jól emlékszem az Eurotrip című film esetében is volt balhé, amikor Pozsonyt egy kihalt, lepusztult, szinte háború sújtotta városnak mutatják be.

A másik, hogy ugye az ARMA esetében az ügy kicsit bonyolultabb volt, ott ugyanis a fejlesztők a két játékban található görög szigetről képeket készítettek, amit a görög kormány kémkedésnek titulált, ebből lett aztán a roppant kellemetlen balhé. Az tehát egy kicsit más helyzet volt.

Igen a másik, hogy a legtöbb dél-Amerikai országban köztudottan nagy szerepet kap egy-egy kartell, a lekapcsolásukra pedig akkor kerül sor, amikor a CIA számára már kezd kellemetlen és irányíthatatlan lenni a tevékenységük. (de ha jól emlékszem a béta párbeszédeire a szellemek a CIA összekötőben sem bíznak azért, ahogy a lázadók vezérében sem)

+ Én nem értem, hogy a Történelemtanárok és történészek világszövetsége (TÖTÉTÖVI, vagy angolul HITAHIWO) miért nem akad ki azon, hogy az AC játékok történelmet hamisítanak.

Vissza

Fórumszabályzat