28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Warhammer 40,000



Írd ide hozzászólásod:

gothmog
gothmog [5156]
Még tavaly nyáron vettem meg, de akkor csak rálestem, és pont most csütörtökön raktam fel. Nem túl bonyolult felépítésű (igaz, még csak 4 küldetésen voltam a tutorialt nem számítva), viszont nagyon hangulatos, és jól eltaláltak a karakterek (már a Magi figurák). A kedvencem (a nevüket még nem jegyeztem meg) az a két Magos, akik közül az egyik állandóan valamelyik szent könyvükből citál és mindent meg akar semmisíteni, míg a másik fazon már teljesen levedlette az emberi mivoltát, és majdnem hogy "számítógépes nyelven" beszél, viszont mindent meg akar vizsgálni, minden tudást össze akar gyűjteni, az sem számít, ha "eretnek holmikról" van szó.

Nem tudom, mi a jó stratégia (nem szoktam spoilerezni magamnak), de én úgy megyek végig a tomb-okon, hogy nagyjából célirányosan tartok a célpont helység felé; nem mindig a legrövidebb úton, de azért nem is teszek igazán nagy vargabetűket. Abból, amit eddig láttam (az első két pályánál még igyekeztem mindent bejárni), ha túl sok időt tölt az ember adott pályán, akkor egyrészt jóval erősebb lesz az ellenfél a harcban (többen jönnek), másrészt a mindenféle point of interest és glyph jellegű helyeknél kb. hasonló esélyed van negatív és pozitív kimenetekre, tehát abszolút hazárdjáték, és cserébe nem csak a tomb-on belül emelkedik a nekron készülségi szint, de az összesítő nekron-számláló is jobban pörög, tehát valószínűleg kevesebb helyre tud elmenni az ember, míg elér egy kritikus %-ot.

Nincs túl sok időm játszani, de napi egy-két missziót simán le lehet tolni, mert nem hosszúak.

Endure. In enduring, grow strong.

Peace
Peace [28884]
Ha valamilyen szinten szimpatikus maga a MEchanicus kult és szereted az xcom játékmenetet, akkor szerintem nem nyúlsz mellé. Az utóbbi évek leghangulatosabb WH40K játéka és messze kiemelkedik minőségben a sok középszerű hulladék közül, amikhez mostanában kiszórta a licenszet a GW.
Sanctus Reach-el elbohóckodtam, szerintem majdnem végig is vittem az egyik kampányt, de az egyik pálya olyan szinten felidegesített, hogy otthagytam. Egyszerűen annyi ellenség jött, hogy két másodperc alatt felmorzsolták a kis seregemet. Ott mondtam, hogy nekem ez nem hiányzik.
Shadowguard
Shadowguard [4577]
Akkor muszáj leszek kockáztatni Annyira csak nem foghatok mellé.
És ha már: Sanctus Reachről mi a véleményed? Még jó múltkorában szereztem be egy Fanatical bundleből, azóta se volt időm ránézni. Megéri adni neki egy esélyt?

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Peace
Peace [28884]
Heretek-et én nem toltam. Nem tudom mi indokolhatja a DLC gyengébb értékelését, de ezek szerint nem imádják egyöntetűen. Én gondoltam, hogy megveszem PS-re, mert elvileg idén érkezik, de most látom, hogy 15 órája bekerült a játékba a controller támogatás!

"Not only that, but controller support has now been added to the game from today! Come play with a gamepad, joystick, PS4, Xbox or other controller for those who prefer this support over the traditional mouse-keyboard set."

Akkor azt hiszem végig is viszem a Heretek-el együtt újra!!!
Shadowguard
Shadowguard [4577]
Pont most szemezgetek a Mechanicussal, ha már éppen akciós. A Heretek DLC-t is ajánlod hozzá vagy elég az alapjáték?

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Peace
Peace [28884]
GW magasról tesz a játékok minőségére sajnos. Brutális potenciál van ebben az univerzum és elképesztő játékokat lehetne összehozni! Legyen az a SM folytatása vagy bármi más. "Mechanicus" volt az utolsó játék, ami igazán ütni tudott, nekem az hatalmas élmény volt! "Necromunda: Underhive Wars" meg folyamatosan csak csúszik és a fejlesztő csak ködösít. Meg igazából annyira nem is hoz lázba a játék témája. "Dakka Squadron" van még jelenleg fejlesztés alatt, de az Ork repülőszimulátor sem az én világom. Meg az a grafika is....te jó ég! Nem tudom, hogy Neocore valaha is összeszedi a bátorságát és készít-e folytatást a MArtyr-hoz. De ha nagyon erősen átdolgozzák és átgondolják, akkor még lehet is belőle valami. Csak a kampányt kéne feltornázni 30-40 órára. Endgame tartalomban nem jeleskednek. Szóval nem vagyunk elkényeztetve sajnos. Várom a következő "Mechanicus"-hoz hasonló élményt.....hátha.....
Raistlin666
Raistlin666 [4860]
Mé nincs Space Marine 2?
Mé nincs türelmem a Blackstone Fortress figurák festéséhez?
Mé nincsenek még WH40K univerzum filmek a moziban?

Ja és kedden elvileg kapom Az Alapítás kemény táblást...

Ennyit tudtam segíteni Peace...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Vissza

Fórumszabályzat