Fórum » Beszélgetés a játékokról
Euro Truck Simulator 2
Én úgy játszok vele ahogy mások nem szoktak, utazgatok egyik kikötőből a másikba (19 órás utak) közbe az alkalmazottak hozzák a lóvét

Nem tudom, van-e rajtam kívül akár 0-nál több fórumtag, aki még játszik vele, de tegnap kijött az 1.49-es update. Grafikai oldalról ugyan "csak" az eget cserélték ki, és feltupíroztak pár időjárás-effektet, de ennyi változtatás is elképesztően jól tud működni.
Volt szerencsém tegnap egy éjszakai viharhoz, és ugyan a villam.png-k a háttérben nem éppen egy next-gen grafikát tükröznek, a villámok végre olyan intenzitással és hirtelen világítják be a sötét fülkét, mint a valóságban - elég ijesztő pl. nekem, aki amúgy is fél a viharoktól.
A köd is elég meggyőzően néz ki, bár azt még csak felvételen láttam.
Viszont a Going East DLC reworkjét már nagyon ideje lenne megkezdeniük a készítőknek (az se lenne baj, ha a soron következő görög DLC-t is félretennék miatta), ezek a térképek brutálisan elhanyagoltak, valahányszor átlépek teszem azt, Romániából Magyarba, mintha vagy 20 évet utaznék vissza az időbe, egyszerűen marha szarul néznek ki ezek az útvonalak, és nem sok közük van a valósághoz.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Külön rendszer figyeli az NPC-ket a Grand Theft Auto VI-ban, hogy még véletlenül se legyen két egyforma egymás mellett
- 2. Marvel's Wolverine teszt – Logan több sebből is vérzik, de mindegyiket gyorsan regenerálja
- 3. Máris finomított az Insomniac Games a Marvel’s Wolverine egyik sokat emlegetett „hibáján”
- 4. Serious Sam: ShatterVerse teszt – Samu, ezt a kört kihagyhattad volna
- 5. Akármilyen is lesz a Call of Duty: Modern Warfare 4 single player kampánya, a főgonoszt már most imádjuk benne
Legfrissebb fórumtémák
- 13:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1642]
- 13:51
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [100]
- 11:22
- The Blood of Dawnwalker [27]
- 08:33
- Napokon belül kipróbálhatod a BlizzConon bejelentett World of Warcraft: Forevert egy nyílt bétán, de a teljes játék sincs messze [hozzászólások] [2]
- 22:27
- Ki mivel játszik mostanában? [8316]
- 15:08
- Moderátoroknak [17415]
- 14:03
- Elhunyt... [2784]
- 22:21
- Jó ideje pletykáltak róla, a BlizzConon vált hivatalossá, hogy készül a StarCraft-shooter, a StarCraft Dominion [hozzászólások] [10]
- 11:54
- Cat Me If You Can teszt – Macska-jaj [hozzászólások] [3]
- 22:39
- A BlizzCon 2026-on jelentette be a Blizzard, hogy készül a Diablo V, de még egy párat aludnunk kell, mire megjelenik [hozzászólások] [1]