28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Nimiru - Avagy a naprendszer 10. bolygója fogja okozni a földi élet kipusztulását a 2005 és 2050 közötti intervallumban.



Írd ide hozzászólásod:

Gillette
Gillette [9789]
Én is pont így gondolom. Nem mondtam, hogy hiszek Nostradamusnak. Csak azt mondtam, hogy Nostradamus értelmezői szerint Napoleon az első, Hitler a második és valamai arab sejk a harmadis antikrisztus.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

MagicMoment
MagicMoment [17778]
az a baj,ezzel a nostredámuszos jóslatos dologgal,h eddig érdekes módon mindig mindent csak utólag fejtettek meg. ez miért van??
érdemes lenne eltöprengeni ezen. ezért tartom faszságnak ezt az embert,meg az egész jóslást.

a topichoz nem tok hozzászólni,de a címét elolvasva,már tudtam egyből,h ki hozta létre
Gillette
Gillette [9789]
Miért? Nostradamus értelmezői vannak ezen az állásponton. Tehát ez nem egy hivatalosan elfogadott tény, mert olyan nincsen. Nostradamus beszélt első, második és harmadik antikrisztusról és az ő jóslatait kutatók azonosították így be.
Egyébként meg egy érdekes cikk, hogy kik lehetnek antikrisztusok:


„Korunk hőse”: az Antikrisztus

Néró császár, Nagy Károly, II. Frigyes, X. Leó, Napóleon, Mussolini, Hitler, Sztálin – néhány név azok hosszú sorából, akiket az elmúlt századokban antikrisztusi ténykedésük alapján joggal azonosíthattak a János apostol által az i. sz. I. század végén megjövendölt antimessiásokkal. Az apokaliptikus várakozás szép számmal termeli ki az antikrisztus-fantomokat is. A sor szinte végtelennek tűnik, így most csak néhányat emelünk ki: John F. Kennedy – az Egyesült Államok első római katolikus elnöke, aki az 1956-os demokrata konvención 666 szavazatot szerzett, s ez elegendő oknak látszott arra, hogy az Antikrisztussal azonosítsák. II. János Pál – az ellene megkísérelt merénylet után csodálatos módon felgyógyult sebéből, bár az nem a fejét ért kardcsapás volt, amiről a Jelenések könyve beszél a majdani Antikrisztus esetében. Mihail Gorbacsov – a világbéke és a fegyverzetcsökkentés nagy szószólója, amellett gyanús vörös jelet viselt a fején. János Károly spanyol király – vér szerint a Német–Római Császárság jogos örököse, mellesleg a tizedik nemzet királya azok közül, amelyek az újjáéledő Római Birodalomhoz (az Egyesült Európához) csatlakoztak. Szaddám Huszein – már az iraki háborút megelőzően is bizonyos bibliaértelmezők őt tartották a Jelenések könyve Fenevadjának. Sun Myung Moon – a koreai „Egyesítő Egyház” vezetője, aki több ízben nyilvánosan is kijelentette, hogy magát tartja a Messiásnak. Jasszer Arafat – az oslói békeszerződés aláírásakor többen azt gondolták, hogy ő lesz a „hétéves szerződés” megkötője Izraellel, amelynek félidejében fellép majd az Antikrisztus. Louis Farrakhan – Amerika legismertebb iszlám vezetője, aki találkozott valamennyi muszlim diktátorral, a zsidó vallást nyíltan becsmérli, és több ízben is kijelentette, hogy önmagát tartja az „igazi Jézus Krisztusnak”. Habsburg Ottó – az egyik legrégibb európai uralkodócsalád sarja, aki elődei jogán ma is viseli a „Jeruzsálem Uralkodója” címet. A kevésbé komoly azonosítások közül ide kívánkozik még Barney, a dinoszaurusz is, akiben többen szintén a Jelenések pusztító Fenevadját vélték felismerni. Korunk leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb embere, Bill Gates is a jelöltek listáján szerepel, mivel neve az általa kreált ASCII kódban éppen 666-ot tesz ki.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

kEnAcE
kEnAcE [9563]
Napoleon miért volt antikrisztus? Csak egy hadvezér volt. Elég jó aszondják. Hitler meg metát nyomatott, meg egyéb narkót, és parkinzonos volt. Most volt a discoveryn elég nagyokat röhögtem. A németek állítólag akkor adták meg magukat Sztálingrádnál, amikor elfogyott a meta.

Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.

Gillette
Gillette [9789]
Napoleon és Hitler.
Amúgy meg tényleg LOL ez az apokalipszis duma. Én nem félek tőle mert ha jön akkor mindenki meghal úgyhogy egye fene én is bevállalom. Mit kezdjek itt egyedül? És lehet,hogy utána még jobb is lesz.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

kEnAcE
kEnAcE [9563]
Ki volt az első két antikrisztus?

Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.

Kalwa
Kalwa [4370]
Persze, hogy van oka! Az ok egyszerű: KÖZELEG AZ APOKALIPSZIS!!!!!!! Több lehetőség is felmerült az utóbbi időkben az emberiség végső puszulására - Bolygó, vírusok, felmelegedés és eljegesedés, az energihordozók drasztikus lecsökkenése, meteor, napfoltok számának drasztikus növekedése, a 3. antikrisztus eljövetele és a 3. világháború kezdete soroljam még? Szerinted ezek mind csak puszta képzelgések vagy valami télleg van a háttérben?

"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."

Eric
Eric [20761]
Mindenesetre elléggé apokaliptikus topicokat nyitogatsz mostanában. Valami oka csak van ennek, nem?
Biztos nem az, hogy rohadtul nem érdekel.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Kalwa
Kalwa [4370]
Már elmondtam, hogy én nem rettegek! Ha rettegtem volna már valszeg rég felakasztottam volna magam még mielőtt a 2000. év beköszönt, ahogy sok idióta ezt meg is tette.

"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."

Eric
Eric [20761]
Ha minden áron rettegni akarsz, akkor javaslom a Bruce Willis-féle receptet(Az élet mindig drága):
Kiállsz Harlemben egy sarokra szendvicsembernek öltözve(amúgy alatta pucéren) és a táblára elől-hátul az "I hate niggers" szöveget pingálod!!!

És ehhez nem kell szövevényes kisbolygó-, meg mindent elsöprő influenzajárvány-elméletekkel terhelned az agyad, elég két nagy kartonlap, egy spárga, meg egy jó vastagon fogó filctoll!

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Vissza

Fórumszabályzat