Just another freak in the freak kingdom
Fórum » Nem számítástechnikai témák
O Zone
Beckham nem csatár X_x
De nem itt van a szánalom.
Ok, van egy O-Zone együttes. Románok, buzik, nem érdekel. Na de emberek, a magyarok TOP listába dobnak egy olyan "zenét", ami a zenétől olyan messze van, mint ide Kamcsatka. Egyszerűen szánalmas, hogy a magyar nép nagyobbik része nem tudja, hogy a zene attól zene, hogy a zenei értékét tekintjük, egy zenében nem az a lényeg, hogy hogy néz ki az énekesnő, illetve az énekes, sőt az sem lényeg, hogy lezbi (TATU) vagy buzi, a zenében a zenét nézzük. Amikor ezen tulajdonságok keverednek, akkor nagy baj van. De ez nem csak a művészet királyára, a zenére igaz. Igaz ez a focira is. Például Beckham inkább a nők bálványa, mint a Real egy nagy focistája, ki egy 11-est csatár létére úgy elszúrt, hogy szánalmas volt. (A fociban nem biztos hogy mindent pontosan írtam le, nem követem, mondhatnám, utálom a focit nézni, csak játszani szeretem!) Hát összefoglalva ez a véleményem az O-zone-ról.
Tanulhatnánk pár országtól. Amúgy meg, Magyarországon nagyobb sikert futott be az O-zone, mint Romániában.
Aki nem ért velem egyet, nyugodtan írjon, Én így látom, és sztem jól látom.
Persze mindenki tévedhet.
D.

Szar román-moldáv vagy milyen zene.Kislányok meg kisfiúk hallgatják.
"Az elso pofon a legnagyobb,aztán a tobbit lassan megszokod"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Pár nap és megjelenik a Phantom Blade Zero, már azt is lehet tudni, mekkora letöltés lesz, sőt, még a hivatalos gépigényre is fény derült
Legfrissebb fórumtémák
- 21:14
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15174]
- 20:22
- Ki mivel játszik mostanában? [8360]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
- 19:54
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [280]
- 14:00
- Helyzetjelentés [157676]
- 15:17
- 400 oldalas, keménykötésű albumban mutatja be a Sony a PlayStation elmúlt 30 évét, már előrendelhető a Standard és a Deluxe kiadás is [hozzászólások] [2]
- 17:42
- Videók - bármiről [11728]
- 09:47
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1673]
- 21:21
- Elhunyt... [2787]