Na most már túl vagyok jócskán a felén a játéknak és meg kell mondjam, hogy egyre jobban tetszik. Mivel új gépem van és a régin nem ment a Cod sem így, amíg be nem szereztem a BIA-t volt időm játszani a Cod-dal és azt kell mondjam, nekem ez sokkal jobban tetszik. Tudom közhely, de életszagúbb, vagy inkább jobban leköt. Mondjuk a két küldetés közötti szakaszokat jobban is megcsinálhatták volna, a Baker nyavajgásai meg kifejezetten idióták. Az igazság az, hogy játék közben nem is volt időm a hibáit szemlélni. Nekem jó az, hogy két sebbessége van a katonának, hogy nem lehet kihajolni fedezék mögül, meg jó az összes hiányosságával együtt is. Pl. a Farmhouse küldetés kifejezetten szórakoztató volt, főleg amikor a mortarosokat kellett kiaprítani és ahogy szaladgálok egyszer csak beleütközök egy Stug-ba. Mondanom sem kell, hogy restart lett belőle. Az is tetszik, hogy néhol a németek is arra vetemednek, hogy bekerítsenek. Nemegyszer voltam tanúja hasonló eseményeknek.

Szóval nincs mit szépíteni na beleszerettem. Van mit rajta csiszolni, de így is elfogadható a számomra. Ha lejátszottam meg jön a hab a tortán mert nálam van a HD2.
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/