Fórum » Beszélgetés a játékokról
The Elder Scrolls IV: Oblivion
nos, ezt addig én is így gondoltam, amíg pl. a baldurs gate 2-ben lazán ki nem hagytam a víz alatti várost, mert imoen börtönéből egyenesen az underworldbe mentem (megjegyzem a játékmenet szempontjából így volt logikus), ezért pl az ezüst kardot sem tudtam megszerezni. vissza akartam tölteni egy régebbi állást, de mégsem tettem meg, mivel kölcsönben volt nálam a játék, másodszor nem játszottam végig (talán majd egyszer), szóval a végigjátszások sokszor sokat segítenek magában az élvezetesebb játékban is. ráadásul szeretem tudni játék közben is, hogy jó úton haladok-e, egy hosszú történetet végignyomni nem biztos, hogy lenne türelmem, ha nem vagyok biztos ebben.
Áh végigjátszást ilyenhez vétek. Magadtól az igazi. Amúgy ja én is a gépigénytől félek.
"Anata no koto wo omou"
én biztos vagyok benne, hogy nagyon durva gép kell majd hozzá! a maga idejében a morrowind is nagyon brutális grafikával jött ki, nyilván ezért is volt nagy sikere. az obliviontól ezért már mindenki alapból el fogja várni, hogy a létező legszebb legyen. most úgy tervezem, majd a megjelenése után egy évvel fogok vele játszani, akkor olcsóbban tudom összerakni hozzá a gépet, a játékot is kölcsön tudom majd kérni, illetve a patch-ek is meglesznek hozzá. ja, és a neten is lesz majd addigra pár jó végigjátszás.
Hy all!
Én is abban reménykedek, hogy nem kell neki majd erőmű.
Remélem azért még a Bethesda észnél van? Legalább még ők
Én is abban reménykedek, hogy nem kell neki majd erőmű.
Remélem azért még a Bethesda észnél van? Legalább még ők

"Anata no koto wo omou"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]
