Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni. (Marcus Aurelius, római császár)
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2005
Vmi gyökeres fordulat kéne, mert a mai guma is elszállt ismét. Nagyon kíváncsi vok, mert tavaly meg tudtak újulni a 2003-as nyögvenyelős, de vb év után. Az idei meg sztem arról szólt, hogy a rönó mikor már látta úgy az év felétől, hogy ez már meglehet, akkor nagyon elkezdtek spórolni, tutira menni, persze evvel nem akarom a merci erényeit, v eredményeit lekicsinyleni, de tény az tény, hogy amikor az Alonso gyereknek meglett a vb, akkor megint bekeményítettek, és az év eleji teljesítmény szépen visszajött, és ebben nagyon benn lehet Flavio keze, mert legalább akkora taktikus, mint a Ross Brown. Mondom ezt mégecce, hogy minden elismerésem a Kimié is, de sztem evvel a technikával esélye sem volt már azok után, hogy elbaxták az év elejét. Utána a rönó meg azért nem döglődött szinte sosem, mert nekik volt tartalékuk. Hadd menjen a mercsó, nekünk jó a 2.-3. hely is, akkor is meg lesz. Meg is lett. Azért a végén megmutatták, hogy nem felejtették el az autóversenyzést.
Csak észhez kapnak már jövőre, aztán visszacsinálnak egy-két dolgot, amitől élvezhetőbb lesz ismét a verseny...
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
Ez a verseny méltó befejezése volt az évnek, kever-kavar, meg a ferrari, hát az pffff...
Nem baj, majd meglátjuk
Nem baj, majd meglátjuk
Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni. (Marcus Aurelius, római császár)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Pár nap és megjelenik a Phantom Blade Zero, már azt is lehet tudni, mekkora letöltés lesz, sőt, még a hivatalos gépigényre is fény derült
Legfrissebb fórumtémák
- 21:14
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15174]
- 20:22
- Ki mivel játszik mostanában? [8360]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
- 19:54
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [280]
- 14:00
- Helyzetjelentés [157676]
- 15:17
- 400 oldalas, keménykötésű albumban mutatja be a Sony a PlayStation elmúlt 30 évét, már előrendelhető a Standard és a Deluxe kiadás is [hozzászólások] [2]
- 17:42
- Videók - bármiről [11728]
- 09:47
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1673]
- 21:21
- Elhunyt... [2787]
