Fórum » Beszélgetés a játékokról
Medieval II: Total War
Ilyen végvári rendszert tudsz csinálni a rome-ban is,tábornokkal épitessz erödöket meg örtornyokat meg lehet oldani a rome-ban is igaz miovel utánpotlási utvonalak nincsenek a romeban ezért azt nem lehet amit te irtál sajnos,szerintem pont ez lenne a legfontosabb ezt kéne belerakni a medieval2-ben az utánpotlási utvonalakat,ez nagyon megdobáná a stratégiai részt.amugy ebben a részben ha jol vettem ki lehet majd várakat felhuzni a tartományaidban ahova háboru esetén bemenekülhetnek a jobbágyok,jol hangzik.
Szerintem akár körökre osztott, akár realtime a stratégiai térkép, a városfejlesztés és seregigazgatás ugyanannyi (sok) időt emészt fel. Végső soron az, hogy lepausolom, míg igazgatok, vagy épp az én köröm van, nem oszt és nem szoroz. Kivéve akkor, ha nem lehet parancsot "szünet közben", mint pl a Crusader Kingsben.
De ettől függetlenül én is preferálom a TW féle körökre osztottságot. De mondjuk az is igaz, hogy ahol most tartanak, azt csak egy lépés választja el attól, hogy folyamatos idő legyen.
Én nem szeretném, hogy szigorúan tartományokba legyen osztva. Igenis lehessen bóklászni a tartományban a seregekkel úgy, mint a Rome-ban. Lehessen két irányból támadni, nagyon jóó az!! ellenben annyit ehhez hozzátennék, hogy ha már hátbatámadás, akkor érkezzenek egyszerre és ha gép irányítja, akkor lehetőleg összehangoltan a két irányból támadó seregek. Nem egyszer csináltam olyat (igaz nem legnehezebb fokozaton), hogy legyaktam az egyik irányt, aztán fordultam a másikba.
Viszont a fejlesztések, építkezések ne korlátozódjanak csak a városra. Pl egy falu, vagy mezőgazdasági, bányászati fejlesztés a területen jelenjen meg. Vagy akár lehessen a területre végvárakat is felhúzni, aminek mondjuk van egy bizonyos hatósugara, és ha telepakolod emberekkel (lovasokkal), akkor a közelbe érkező, netán a végvári vonalon áthaladó ellenséges sereg supportja súlyosan megcsappan. A végvárakból történő folytonos lerohanások, és az ellátmányozási útvonalak elvágása miatt. Pl telerakom a váram környékét őrtornyokkal és emberekkel és ha úgy ostromolja mega várost, akkor nagyon gyorsan el fog fogyni a serege. Egy invázióhoz legyen muszáj az ilyeneket előbb egyenként elfoglalni. Ez volt a magyar végvári rendszernek is a lényege.
Pety

Csak a nem körökre osztott játékoknál nem tudnál több várost egyszerre fejleszteni, illetve minden sereg vonulására figyelni, esetleg az építkezéseket sűrű "szünetekkel" valahogy kordában tarthatod, de megállított játéknál nem igazán tud vonulni a sereg
Részletes térképnél, jó grafikával, pedig ez teljesen lehetetlen, nekem a Rome-ban is sok időbe telik, mire minden seregnek megfelelő irányt adok, mivel figyelembe kell venni rengeteg dolgot: legrövidebb út, dombok, erdők a leshelyek miatt stb... nem lehetne élvezni a játékot.
Az EU sem megy bele túl részletesen a sereg irányításba, kijelölsz neki egy tartományt és simán átvonul, nem kell törődni semmivel... esetleg csak azzal, hogy ravaszul két hónap között átérj, és nincs elhasználódás
Nekem a Rome stílusa jobban tetszik, de tényleg lehetne még rengeteg újítást belevinni... szigorúan tartományokra osztva pedig a hátba és oldalba támadás is elveszne, nem marad semmi lehetőség manőverek végrehajtására.

Ave!
Akinek esetleg nincs meg az Medieval első része, de megnézné az introját, az a krónika honlapról letöltheti.
A Medievalban lehetőség volt sakkozni a térképen, és így csata nélkül tartományt szerezni. Nagyon élveztem a játéknak ezt a módját. Tetszett. A Romeval ugyanezt már nem lehet megcsinálni.
Ha Paradox játék, akkor az EU-II-vel kellene kombinálni a térkép részt. Természetesen modernizálva. Az EU-ban már figyelembe vették az utánpótlási gondokat, a vonulás özbeni veszteséget. és nem körökre osztott.
Jó lenne, ha a TW-k sem körökre osztottak lennének, a seregek időre kászülnének el, és gondolkozni kellene, hogy mikor indítsd asergeidet, hogy azok megfelelő időben odaérjenek. Folyamatosan zajlanának az események, ha valahol csat lenne, akkor megállna az idő, választhatnál, hogy auto, vagy manuális csata, és a csata után menne tovább minden. A Paradox már írt ehhez egy jó AI-t. Azt kellene átalakítani, de inkább csak a grafikai részét. Az EU-ban még az is tetszett, hogy a szövetséges legtöbbször segített. Ha sokat háborúztál, mindenki összefogott, és úgy elvertek, mint a szél. Nem lehetett ész nélkül menni. Ezt várnám a TW-től is.

www.julius-kronika.atw.hu www.pannonlegio.extra.hu
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]