A 14 éves Tóta Gábor nyerte a hétvégi FIFA Interaktív Világkupa magyarországi döntőjét. Az Electonic Arts Hungary által megrendezett versenyen mintegy 183 játékos mérkőzött meg a FIFA magyar bajnoka címért. A legfiatalabb versenyző 10, még a legidősebb 35 éves volt, de a versenyzők zöme a 12-19 éves korosztályból került ki. A versenyen három lány is indult, közülük egy bejutott a legjobb 128-ba. A mérkőzések két napja alatt az 598 mérkőzés során összesen 1481 gól született.
A verseny első napján ellátogatott a helyszínre Lothar Matthäus szövetségi kapitány, aki rövid interjút adott a résztvevők kérdései alapján, majd aláírásokat osztogatott a jelenlévőknek. A második napon pedig 4 fős sztármeccset vívott egymással a Ferencváros és az Újpest két-két játékosa: Bartha László és Laczkó Zsolt az FTC, Illyés Dániel és Kőhalmi András az UTE részéről. A szármérkőzést, a FIFA játék egyik legnagyobb rajongója és legismertebb játékosa, Harsányi Levente közvetítette.
A versenyt végül a mindössze 14 éves, budapesti Tóta Gábor nyerte, aki saját bevallása szerint a FIFA 05-tel kezdett el először, komolyabban foglalkozni, azóta viszont napi 5 órát tölt el játékkal. A második helyezést a kecskeméti Mokos Gábor érte el, aki, a maga 15 évével, szintén a fiatalabb játékosok közé tartozik. Harmadik helyen a szigetszentmiklósi Petróczi Donát végzett, aki tavaly is bejutott az első háromba. Ők hárman fogják képviselni hazánkat a FIFA Interaktív Világkupa Kölnben megrendezendő közép-európai döntőjén, december 4-én. A nyertesek a kölni út mellett Xbox játékkonzolt, FIFA 06 játékszoftvert, Media Markt vásárlási utalványt és FIFA Hungary pólót kaptak.
Megvan a FIFA magyar bajnoka
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]


