Hétfőn a nagyérdemű búvárfelszerelés nélkül ugorhatott a kék mélységbe: megtörtént a természetfilm hivatalos bemutatója. A kék mélység egy olyan – többévnyi filmezés során létrejött – újszerű mozifilm, amely az óceánok, tengerek szépségébe kalauzolja a nézőket, elviszi őket bolygónk utolsó érintetlen területeire.
Az alkotás bemutatója előtt Dr. Matskási István szakbiológus, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója mondott pár szót arról, miért fontosak a földi élet bölcsői, amelyek ugyan bolygónk területének kétharmadát alkotják, ennek ellenére igen keveset tudunk róluk. Keserű mosollyal tudtuk meg például, hogy a felmérések szerint négyszer-ötször annyi autómárkát ismernek az emberek, mint állati fajokat… „Köszönet a filmforgalmazónak, aki ebben a nyereségorientált világban képes egy ilyen alkotást a mozivászonra vinni, és bízom benne, hogy az utókor nemcsak felvételekről láthatja majd ezeket a ritka fajokat.” – mondta Matskási Úr.
Andy Byatt rendezőnek és a BBC csapatának az volt a célja, hogy ráébressze az embereket a felismerésre, mennyire színes és sebezhető az óceán, és mennyire fontos, hogy törődjünk vele. „Nem prédikálunk, hanem rámutatunk, hogy csak egy részét fedeztük fel az óceánnak, tehát sokkal többet tudunk a hold felszínéről, mint a tengerek mélyéről” – nyilatkozta a rendező.
Herold István, a Submarine Búvármagazin főszerkesztője számára pedig az nyújtotta a legnagyobb élményt, hogy a filmnek köszönhetően eljuthatott olyan területekre is, amelyekre gyakorlott búvárként sincsen lehetősége.
„Engem leginkább a mélytengeri felvételek nyűgöztek le. Hihetetlen, hogy a fénytelen világban is éldegélnek élőlények. A Mariana-árok egyszerûen hátborzongató volt számomra. Mennyire sajnálatos, hogy a tudósok szerint a tengerek élővilágának csupán 5 százalékát ismerjük, miközben az űrkutatásban "fényévekkel" előrébb állunk.”
A Kék mélységben kulcsszerepet játszik a zene, amelyet kifejezetten a film számára komponált George Fenton, az eddig ötször Oscar-díjra jelölt zeneszerző. Elképzeléseit pedig a Berlini Filharmonikusok valósították meg. Az alkotás szeptember 14-étől tekinthető meg a hazai mozikban.
Hamarosan mozikban A kék mélység
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
