Az ASUS elsősorban a gépüket maguk szerelő játékosoknak tervezte a Striker Extreme alaplapot, mely a Republic of Gamers (ROG) termékcsalád részeként jelent meg az ASUS palettáján. Az alaplap az NVIDIA nForce 680i SLI chipkészletére épült, támogatja az Intel négymagos processzorát, az NVIDIA SLI technológiát, valamint az új, 1333 MHz-es FSB-t. Az újdonságnak számító LCD Poster az alaplap hátsó csatlakozóinál található kijelző, mely bootolás során szöveges információban mutatja az aktuális fázist, valamint szükség esetén azt, mi okozta a rendszer leállását. Így a rendszer finomhangolásával foglalkozó felhasználó azonnal tudhatja, mit kell átállítania. Az alaplap EL I/O elnevezésű funkciójával megvilágítja a hátsó csatlakozópanelt, így a LAN party sötétjében is könnyen összeszerelhető a gép. A csatlakozókat megvilágító LEDeket egy erre szolgáló kapcsolóval aktiválható. Az alaplapra kapcsolókat is építettek, melyekkel a rendszer be- és kikapcsolását, újraindítását vagy a CMOS törlését intézhetjük, például ha épp nem szereltük be házba a gépet. A hangokról és zenékről az integrált SupremeFX hangkártya gondoskodik, mely minden csatornára 24 bites/192 kHz-es mintavételezést biztosít, akár 7.1-es rendszerhez. A mellékelt mikrofont zajszűrővel látták el, mely érzékeli az olyan ismétlődő vagy állandó zajokat, mint a ventilátor vagy a hűtő zaja. Az alaplaphoz a Ghost Recon Advanced Warfighter játék, a 3DMark 06 Advanced Edition benchmark program, valamint a Kaspersky Anti-Virus jár.
ASUS Striker Extreme alaplap játékosoknak
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]