Majd egy éve adtunk hírt utoljára arról, hogy készül a Sirius Games fejlesztésében a Paradise City című akciójáték. A program története meglehetősen érdekes: adva van egy bűnégette város, amelyet gyakorlatilag a rivális bandák irányítanak, és sajátítanak ki. A NSA (National Security Agency) pedig nekünk adja feladatul, épüljünk be ezek közül is a legnagyobba, figyeljük lépéseiket, derítsük fel az eddig ismeretlen szálakat, és ha már úgyis ott vagyunk, tegyünk belátásunk szerint. Mi pedig teszünk, merthogy gengsztereket megszégyenítő módon szerezhetünk magunknak területeket a településen, ezeket aztán menedzselhetjük, fejleszthetjük és persze vigyázhatunk rá, nehogy egy rivális banda esetleg úgy gondolja, hogy jó lesz az nekik, nekünk meg egy fakoporsó is megfelel.. Három karakter közül választhatjuk ki az igazit, kedvezményezettünket pedig egy akció RPG-hez méltóan folyamatosan fejleszthetjük, tápolhatjuk, hogy később legyen ereje lecsapni a bűnszervezetek fejeire. Képességeink pedig egyáltalán nem elhanyagolhatóak, hiszen kereken ötven darab van belőlük, ami értelemszerűen túl sok ahhoz, hogy minddel foglalkozzunk, így ki kell jelölnünk magunknak egy megfelelő irányt ezen belül is. No és akkor a városról: változó napszakok, hangulatos terek, járművek, civilek, no és persze gengszterek minden mennyiségben. Az idén márciusban megjelenő programból most kiadtak néhány új képet, íme:
Paradise City képek
Hosszú csend után hallhattunk újra a Paradise City-ről.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]





