Még 2006-ban jelent meg az Ankh című kalandjáték, amelyben egy Assil nevű fiatalember került bajba, mikor az egyik piramisban véletlenül összetör néhány kegytárgyat, és ezzel átkot vont saját feje fölé. Története ezután pedig már adott volt, megtalálni az ellenszert, amihez persze rögös út, és rengeteg nyomozás vezethetett csak el. A Deck 13, akik már az Escape From Monkey Island fejlesztésében is benne voltak, jelenleg is dolgozik a folytatáson, amely az Ankh: Heart Of Osiris címet kapta. Ebben folytatódnak kalandjaink, de rengeteg ismerős helyszínt is láthatunk, ugyanis az előző rész néhány terét egész egyszerűen benne hagyták a srácok, igaz ígéretük szerint ez nem lesz zavaró, mert más-más perspektívából vehetjük majd őket szemügyre, mint eddig. Persze új területek is lesznek dögivel, és most is rákényszerülünk arra, hogy időnként másik karakter bőrébe bújjunk. De erről bővebben majd a demo "mesél", hisz végre megérkezett, és letöltési részlegünkben várakozik.
Ankh: Heart Of Osiris demo
Kalandjaink ismét a piramisok árnyékában zajlanak.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]

