Ősszel, tehát már nem is olyan soká érkezik a Konami immár sok éve futó focisorozatának legifjabb tagja, a Pro Evolution Soccer 2008. Mint látható a PES egy minimális névváltoztatáson esett át, s ha már így történt, a fejlesztők is azt ígérték, hogy a 2008 is egy kicsit más lesz, mint az eddigi sorozat. A következő generációs grafika mindenesetre be van ígérve, míg a másik fontos újítás a mesterséges intelligencia újraírása, amely az ígéretek szerint elemezni fogja a játékunkat, és tapasztalatai alapján száll majd harcba - pluszban sokkal több váratlan húzást tartogat számunkra a meccseken. Biztató, hogy az a pár szerencsés külföldi író, akiknek már volt szerencséjük kipróbálni a 2008-at, ezt meg is erősítették, elmondásuk szerint sokkal keményebbek a mérkőzések, mint a 06-ban. Aki ismeri a sorozatot, az tudja, hogy itt elsősorban a test-test elleni, dinamikus játék dominál, nos most ehhez még hozzájön pár új csel, illetve a rafináltabb védekezés lehetősége, amelyben például lesz direkt lövésblokkolás, vagy a labda útjába beugrás. És akkor lássuk a videót:
Pro Evolution Soccer 2008 - trailer
Új videó a Konami focisorozatának legifjabb tagjáról.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Razor03 2007.09.02. 19:25 [14703]
Na igen. Még az a szerencse, h nem pofáznak bele a fejlesztésbe :-/.
Sevores 2007.09.02. 19:21 [5211]
Ebben az a legviccesebb, hogy a legbrutálabb grafikával rendelkező játékot pont ők adják ki, és pont csak PC-re. :D
Razor03 2007.09.02. 19:18 [14703]
Megint azt hazudták, hogy a PC nem bírnák el a konzolos grafikát :D? Nevetséges.
BigBoy 2007.09.02. 19:16 [1135]
Fifa akkor lett volna versenyképes ha pc-re is next gen-es lesz, de hát nem.
Nevetséges kifogásokkal jöttek, hogy a "mostani gépek még nem bírják" stb...annak ellenére az EA sorra adja ki a next gen-es játékokat na és persze a Pes is next gen-es lesz! Én most váltottam, nevetséges a fifa! A demo mikor jelenik meg? Ja és Magyarországon is megvásárolható lesz-e, mert én még sehol sem láttam, még előrendeléseknél sem..a segitséget és a válaszokat előre köszönöm!
Nevetséges kifogásokkal jöttek, hogy a "mostani gépek még nem bírják" stb...annak ellenére az EA sorra adja ki a next gen-es játékokat na és persze a Pes is next gen-es lesz! Én most váltottam, nevetséges a fifa! A demo mikor jelenik meg? Ja és Magyarországon is megvásárolható lesz-e, mert én még sehol sem láttam, még előrendeléseknél sem..a segitséget és a válaszokat előre köszönöm!
Sevores 2007.09.02. 13:08 [5211]
Már a PES3-hoz is volt olyan nemhivatalos patch ami lecseréli a csapatokat és a játékosokat igaziakra.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]