Az EA brit részlege végre bejelentette, hogy a Guitar Hero alkotóiként híressé vált Harmonix új zenei játéka, a Rock Band május 23-án kerül a szigetország boltjaiba. Egész pontosan egyelőre még csak az Xbox 360 tulajdonosok örülhetnek a hírnek, mivel a PlayStation 2 és PlayStation 3 verziók csak valamivel később, várhatóan a nyár folyamán jelennek meg. Üröm az örömben, hogy a forgalmazás meglehetősen más módon fog történni, mint az USA-ban, ahol már november óta kapható a játék. Míg a tengerentúlon 169 dollárért (kb. 26 ezer forint) kapható a játékszoftvert és egy gitárt, egy dobfelszerelést és egy mikrofont tartalmazó készlet, az angol vásárlóknak külön kell beszerezniük a hangszereket (129,99 font, azaz közel 40 ezer forint), és a szoftvert (49,99 font, kb. 15 ezer forint), ami jelentős árkülönbözetet jelent. Jó hír viszont, hogy 9-cel több szám lesz megtalálható a játék európai verziójában. Emellett május 27-étől letölthetőek lesznek (160 Microsoft pontért cserébe) további számok is, és ezen dátumot követően az új zenék együtt válnak majd elérhetővé az amerikai és angol játékosok számára is.
A hazai megjelenésről sajnos nincs még pontos információnk, csak annyi, hogy a szoftver ára várhatóan 16990 forint lesz (X360 ill. PS3 platformokra).
Májusban érkezik Nagy-Britanniába a Rock Band
Elsőként az X360 tulajok kezdhetnek zenélgetni.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Rock Band
Platform:
Fejlesztő: Harmonix
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés:
2008. május 23. X360
2008. szeptember 12. PS3, Wii
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]