Hazánk hírességei is Forma 1 lázban égtek az elmúlt napokban, így mindent megtettek, hogy minél közelebbről kipróbálhassák az autócsodákat, ki a valóságban, ki pedig virtuálisan. Horváth Éva és Stohl András, a Reggeli műsorvezetői a játékrajongók körében igazán szerencsésnek mondhatók, ugyanis ők nem csakhogy Magyarországon, de a világon is elsők között próbálhatták ki a szeptemberben megjelenő, vadonatúj Need for Speed Shift játékszoftvert.
Húsz, ingyenesen használható szimulátor egyikét próbálta ki a tajvani világjátékok aranyérmese, Bárdosi Sándor, megmérkőzve a Crystal frontemberével, Kasza Tibivel.
A csatát a Danubius Pirítós élőben közvetítette, Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon Jani sportriportereket meghazudtoló módon közvetítette a helyszínen zajló izgalmakat.
A hazai rallyvilág közkedvelt pilótája, Turán Frigyes miután elképesztően látványos autózással felvezette a világhírű Forma1-versenyző, David Coulthard produkcióját, maga is beszállt egy kis virtuális száguldásba.
„Autóversenyzőként leginkább azt élvezem, ha virtuálisan is csatázhatok másokkal. Amikor a haverokkal leülünk játszani, vérre menő küzdelmet vívunk egy-egy tizedmásodpercért” – nyilatkozta mosolyogva Turán Frici. „Ha szakmai szemmel nézem, ezzel a játékkal már a versenyzéshez használható precizitás is fejleszthető.”
Need for Speed Shift - itthon már bemutatkozott
Stohl András és Turán Frigyes is kipróbálta a Shiftet.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
cefery 2009.08.05. 23:24 [666]
...Bucifej nem 1 yo Image, Évike viszont annál inkább:love:
Bruse 2009.08.04. 22:48 [158]
Akármilyen vicces, valaki tényleg megveszi, csak mert Buci játszott vele:-/:-|
Hofi 2009.08.04. 13:14 [1579]
Ha a Bucifejű kipróbálta, akkor már érdemes megvenni :-| :-D Én maradok a Grid-nél ;-)
Shadowguard 2009.08.04. 07:48 [4577]
Jó új szokás szerint majd megjelenés után két hónappal lesz a demó;-)
Bruse 2009.08.04. 00:07 [158]
Az EA már a Carbon óta reklámozza az NFS sorozatot :-|
Úgy látszik híres emberekkel akarják eladatni mint anno Gáspár Lacival :-((:-D
Úgy látszik híres emberekkel akarják eladatni mint anno Gáspár Lacival :-((:-D
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]







