Két évvel ezelőtt szervezték meg az első Budapest Game Show rendezvényt. Akkor még csak egy mozi előterében lehetett kipróbálni a játékokat, tavaly viszont már a Millenáris Teátrumban mozdulni se lehetett a rengeteg látogatótól (szám szerint hatezren voltak akkor). Ezt látva a szervezők idénre még nagyobb helyszínre gondoltak, és a budapesti Papp László Sportarénába várják 2009. október 31-én a játékok iránt érdeklődőket. Az ingyenesen látogatható rendezvény valójában több eseményt tömörít magába: itt tartják az idei World Cyber Games selejtezőket és döntőket és a World Cyber Girls szépségversenyt, valamint ezen a napon kerül sor a Windows 7 operációs rendszer hazai premierjére is. Reggel 9-től este 6 óráig számos programmal várják az érdeklődőket: lesz Windows 7 kalandpark, mini focipályák, lézerharc, és persze ki lehet próbálni a legújabb PC-s és Xbox 360-as játékokat. Külön helyszín várja majd a ritmusjátékok kedvelőit, ahol várhatóan a Guitar Hero, Rock Band, Lips és DJ Hero játékokat lehet kipróbálni. Szintén itt tartják a Mod-Tech Hall modding versenyt, a kisebbeket pedig külön gyereksarok várja LEGO építő asztalokkal. Nem maradnak el a nyereményjátékok sem, a nap végén kisorsolt fődíj pedig egy Toyota Yaris lesz. További információkat a rendezvény honlapján lehet majd olvasni.
Budapest Game Show 2009 - október végén
Nagyszabású ingyenes rendezvény, együtt a WCG-vel és a Windows 7 premierjével.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Neil 2009.09.29. 07:46 [101]
Még sosem voltam ilyesmin. Erre tuti megyek!:-)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]