Az elmúlt szombaton és vasárnap a Millenáris Teátrumban közös koncerten lépett fel a MastericA Metallica tribute együttes és az Óbudai Danubia Zenekar. Az elsőre talán különös párosítás - azaz egy metálzenét játszó banda és egy szimfonikus zenekar - nem véletlen: a Metallica 11 évvel ezelőtti, igazán nagysikerű S&M koncertjét adták elő a megjelenteknek. A szombat esti fellépést volt szerencsém meghallgatni illetve végigfotózni, és azt kell mondjam, remek munkát végeztek a fiúk és lányok. Bár az elején a szimfonikusokat kicsit talán elnyomta a gitárok és dobok hangosítása, a koncert második felére sikerült ezt kijavítani, és az eredetihez igazán közeli megszólalása volt a produkciónak. Sajnos teltház közel se volt (kíváncsi lennék, vasárnap hányan látogatták meg a koncertet), pedig megérdemelték volna, így szívből remélem, hogy a SymphonicA weblapon olvasható tervek sikerrel járnak, és hazánk több városában és néhány környező országban is sikeres fellépést tudhatnak majd maguk mögött év végére az előadók. Részletesebb beszámolót az Underground Magazin hasábjain olvashattok majd kicsit később, és a teljes fotógaléria is ott fog megjelenni, előzetesnek azonban itt egy kis válogatás.
SymphonicA koncert rövid beszámoló és fotók
A Metallica S&M koncertjét adta elő a MastericA és a Danubia.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]








