Tovább folytatódik a StarCraft II körüli dráma. Úgy látszik nem volt elég a letolás és ban a csalóknak, ugyanis a Blizzard bíróság elé vitte az ügyet. A trainer és egyéb csalások készítői most retteghetnek, ugyanis a múlt héten eljárás indult három (perui és kanadai illetőségű) programozó ellen is, akik cheatprogamot terjesztettek a StarCraft 2-höz. A Linuxawesome, Cranix és Permaphrost néven futó hackerek a Blizzard szerint olyan "hack és cheat" programokat terjesztettek, "amelyeket arra terveztek, hogy módosítsa (sőt, elrontsa) a StarCraft II online játékélményét". Az indoklás szerint ezzel megsértik az EULA-ban foglaltakat és a cég jogait. A Blizzard anyagi kártérítést követel, minden ilyen és ehhez hasonló program azonnali törlését és terjesztésének megszüntetését, valamint az ezek árusításából származó pénzek lefoglalását.
"Azzal, hogy ezeket a csalásokat elérhetővé tették a nyilvánosság számára, az alperesek súlyosan megrongálták a StarCraft II értékét és hírnevét" írja a per szövege. "Többek között, az alperesek javíthatatlanul rongálják a szabályszerű vásárlók (akik megvásárolt és módosítatlan játékkal játszanak) képességét arra, hogy élvezzék és részt vegyenek az online és kompetitív játékban. Ez azt idézi elő, hogy a játékosok elégedetlenek lesznek, elveszítik érdeklődésüket a játék iránt és nyilvánosan kifejezik elégedetlenségüket, amelyek a játék és kiegészítők eladásainak csökkenéséhez vezetnek."
Már régóta tudjuk, hogy a Blizzardal nem éri meg kikezdeni, ugyanis híresek arról, hogy vasököllel (és a törvény totális szigorával) sújtanak le mindenkire, akik kárt okoznak a játékaikban, úgy mint az arany-farmerekre, a Glider nevű WoW bot készítőjére és a WoW kalóz-szerver tulajdonosokra, többek között.
A Blizzard beperelte a StarCraft II-höz csalást gyártókat
A játékosoknak ejnye-bejnye és ban, viszont a trainerek készítői most szó szerint megfizetnek.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
StarCraft II: Wings of Liberty
Platform:
Fejlesztő: Blizzard Entertainment
Kiadó: Activision Blizzard
Forgalmazó: BSC Kft.
Megjelenés: 2010. július 27.
Minimális rendszerigény: Pentium 4/Athlon 2,6 GHz, 1 GB RAM (Vista/Win 7 1,5 GB), DVD-ROM, 12 GB HDD, GeForce 6600 GT/Radeon 9800PRO vagy jobb videokártya, internet kapcsolat
HOZZÁSZÓLÁSOK
.:[Kain]:. 2010.10.20. 12:06 [11704]
pont ezt nem értem én se, hogy ha alapból ilyen jól megy a játék, meg eddig sem törődtek a trainerek készítőivel soha, akkor most miért ez a kislányos eulás hülyéskedés. biztos az Activision és BK a ludas, vagy nem tudom. de hogy plusz reklámra nincs szükségük, az biztos.
Herr Hauptmann 2010.10.20. 10:27 [3187]
SC2? Blizzard? Sose hallottam róluk. Kell nekik az ingyenreklám tényleg.
Első nap 1 millió fogyott, két napra rá még 500.000, az első hónapban 3 millió...tényleg az ingyenreklám kell nekik. :-X
Első nap 1 millió fogyott, két napra rá még 500.000, az első hónapban 3 millió...tényleg az ingyenreklám kell nekik. :-X
Dark Archon 2010.10.20. 10:17 [11828]
Hát aztán az SC2-nek marhára kell a reklám :P
BenderŽ 2010.10.20. 08:21 [164]
"C2nel se a csiterek elleni fellepes a fontos most, hanem az ingyen reklam. Mindenki roluk beszel, ezert vagy azert. Eltelik par ev es itt se erdekli majd oket..."
ott a pont
ott a pont
Madrac 2010.10.19. 19:10 [4264]
Latom nem erted igazan. A Blizzardot a legkevesbe sem erdeklik a csiterek es a fejlesztok mig ezek az eladasokat nem zavarjak. Ergo D2 sose kap mar vedelmet. SC2nel se a csiterek elleni fellepes a fontos most, hanem az ingyen reklam. Mindenki roluk beszel, ezert vagy azert. Eltelik par ev es itt se erdekli majd oket...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]