Elég nyilvánvaló, hogy a Blizzard imádja a felhajtást és az e-sportokat, szereti támogatni játékaikban a kompetitív versengést, bajnokságokat és viadalokat rendeznek évről-évre. A StarCraft már hosszú évek óta a WCG egyik legnézettebb sportága, a SC2-n ebben a pillanatban is ezrek küzdenek egymással a tabellás helyekért, ahogy a WoW arénákban is zajlik a harc rendesen. Nemrég tudódott ki az is, hogy a Diablo III-ban lesz PvP aréna, ahol a játékosok egymást csépelhetik a tengernyi démon helyett. Hogy ebből szándékoznak-e a készítők e-sportot csinálni? A Blizzard válasza: "Nem".
Az idei BlizzConon tartott Diablo 3 Q&A beszélgetésén többen is megkérdezték az illetékesektől, hogy támogatják-e majd a kompetitív multiplayert a játékban. A játék egyik fejese, Jay Wilson a kérdésre egy kategorikus "nemmel" válaszolt. A indoklás szerint a PvP rész már a Diablo II-ben is csak szórakozásra és a legerősebb build-ek megtalálására szolgált. Ha a Blizzard a Diablo III-ból is egy StarCraft II szerű e-sportot akart volna csinálni, akkor a szórakoztató játékmenet (és potenciálisan kihasználható képességek) helyett a PvP és a karakterek kiegyensúlyozása lenne mindenek felett a legfontosabb. "Ha a Diablo III e-sport lenne, akkor a PvP kiegyensúlyozás diktálna mindent...ezt nem szeretnénk".
Ennek ellenére, természetesen semmi sem akadályozza meg, hogy óriás varangyokkal zabáltassuk fel a haverokat a Diablo III arénáiban, akár versenyszerűen is, de a készítők nem fogják ezt kifejezetten támogatni.
BlizzCon 2010: A Diablo III nem lesz e-sport
A Blizzard szereti az e-sportokat, de a Dio III nem lesz az.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Diablo III
Fejlesztő: Blizzard Entertainment
Kiadó: Activision Blizzard
Megjelenés:
2012. május 15. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
sheldon_c00per 2010.10.24. 21:09 [41]
a te allaspontodat tamasztja ala a PvP arenak jelenlete is =)
Playbahnosh 2010.10.24. 19:57 [482]
A Dio 2-ből sem lett egy echte cyber sport, pedig abból is ugyanúgy lehetett volna. B.net-en lehetett co-opban játszani vagy akár egymást gyepálni is, de rendes kompetitív játék nem volt. Szerintem ugyanez lesz a Dio 3-al is. Single és co-op biztos megint hatalmas élmény lesz, de ez a játék szerintem sem igazán a PvP-ről szól.
sheldon_c00per 2010.10.24. 19:22 [41]
amint kijon hozza a modding cucc, az lesz, higgyetek el. nincs az az isten, hogy egy ilyen kompetitiv jatekbol ne csinaljon a nep e-sportot.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]