Az Electronic Arts sportjáték részlege, az EA Sports úgy határozott, hogy többé nem jelentet meg játékot kézikönyvvel. Ennek oka az, hogy töméntelen mennyiségű papírt kell ehhez feldolgozniuk, ami természetesen az erdőkből származik. Ezen túl minden játékhoz a játékon belül kapunk majd információkat arról, hogy még is hogyan kell azt használni. Bár erre mostanában egyre több a példa, gondoljunk csak bele, hogy a Bulletstorm is mennyire fogja a játékos kezét az első lépések megtételekor.
A március 1-jétől életbe lépett szabályozás első hírvivője a Fight Night Champion volt, az első játék, mely nem rendelkezik fizikailag kézikönyvvel.
Az Ubisoft ennél sokkal anyagiasabb indokokra hivatkozva szünteti be a kézikönyvek nyomtatását: szerintük egyszerűen csak sokba kerül és úgy sem olvassa már el senki ezeket a füzetkéket, hiszen az interneten már a megjelenés napján irdatlan sok információ lát napvilágot egy adott nagy kaliberű címről, beleértve akár a végigjátszásokat, stratégiai segédleteket, tippeket, trükköket. Mindezeket természetesen fapusztítás nélkül és ami az Ubisoftnak sokkal fontosabb: ingyen.
Ha pedig esetleg hiányolnátok azt a kis könyvecskét, melyben mindenféle epilepszia veszélyre, meg hasonló dolgokra hívják fel a figyelmeteket, gondoljatok csak bele abba, hogy ha a játékba kerül bele ezen túl a „kézikönyv”, akkor azt a fejlesztők bővíthetik is akár tapaszok formájában, ahogy az idő halad előre.
Az EA Sports a földanya védelmében
Kevesebb papír, kevesebb kivágott fa, több tiszta levegő?
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Kanduhrka 2011.03.22. 11:42 [9380]
Semmivel.
ufodani 2011.03.22. 11:32 [17764]
Nincs papír? Na kiváncsi vagyok, mennyivel lesznek ócsóbbak a gamek...:-|
gamator 2011.03.22. 11:23 [176]
Az Ubisof legalább őszinte volt. Ez alapvetően sporólás, ami mellesleg környezetbarát is.
De a rosszmájúságot félretéve tényleg nem olyan fontos, hogy meglegyen ez a kézikönyv.
De a rosszmájúságot félretéve tényleg nem olyan fontos, hogy meglegyen ez a kézikönyv.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]