28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Heroes of Newerth - rendszer katasztrófa

Így emlegetik a történteket az S2-nél.

Írta: rootshaper 7 hozzászólás

A leginkább DotA-ra hajazó játék világában egy hétköznapi, megszokott procedúra közben - menetrendszerű karbantartás - igen csak rosszra fordultak a dolgok. Történt ugyanis, hogy miközben az adatbázis boxok processzorait akarták kicserélni egy komolyabb teljesítményűre, a két box filerendszere teljesen megsemmisült. Ez azt jelenti, hogy mind az éles, mind pedig a biztonsági filrendszer megszűnt létezni.
Hozzátették még, hogy statisztikailag szinte lehetetlen az, hogy egyszerre mindkét rendszer tönkremenjen, de nekik sikerült ezt a helyzetet előállítani - nem lennék a helyében a dolgozónak, aki ép akkor volt munkában. A beszámoló alapján úgy fest, hogy a fejlesztő, S2 Games adatbázis szerver nélkül maradt, mert ehhez még csak hasonló eseményre sem számítottak, hogy legyen készenlétben rögtön két ilyen eszköz is. "Megpróbáljuk minél előbb visszakapcsolni a szervereinket, de addig is üzembe helyezünk pár rövidtávú megoldást jelentő eszközt." - nyugtatták a játékosokat a cég emberei.
Egyelőre pontos információt nem tudtak nyújtani azzal kapcsolatban, hogy mikor áll vissza a rendszer teljesen, de egy ilyen hibából adódóan azt kell, hogy gondoljuk: nem percek alatt.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Heroes of Newerth

Platform:

Fejlesztő: S2 Games

Megjelenés: 2010. május

Minimális rendszerigény: P4 2,2 GHz/Athlon 2400+, 1 GB RAM, GeForce 5/Radeon 9800 128 MB memóriával, internet kapcsolat; Linux és OS X verzió is elérhető

Ajánlott konfiguráció: 2 GHz-es Core 2 Duo/Athlon 3500+, 1,5 GB RAM, 256 MB-os GeForce 7800/Radeon X1900 vagy jobb videokártya

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Medvek
Medvek [2]
A game most csak $10-be kerül!!!! $30 helyett... ez 4000Ft megtakaritás.. érdemes most megvenni ha valaki meg akarta. Szvsz vegyétek mert baromijó játék. ITT lehet regelni: http://tinyurl.com/honoffer

Ha megvan az account gyertek a "hun" chat channel-re ott gyülekeznek a magyarok
;-)
rootshaper
rootshaper [1614]
remélem össze is számoltad az érdekelteket, ha már így szeretsz trollozni.
.:[Kain]:.
.:[Kain]:. [11704]
hát többeket érint, mint ez... írok én is mindjárt egy hírt, tegnap lefagyott a józsi gépe. érdekes, mi?
Zomil
Zomil [605]
És még akkor azt meg sem emlitettétek, h kb 3héten át bizonyos idöközönként ddos-olták a szervereket...ami szintén nem tett jot a cégnek...
rootshaper
rootshaper [1614]
sokakat nem érint az sem, hogy indonéziában földrengés volt, még is van róla a híradóban. ilyen kommenteket köszi, de nem kérünk :D
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (7 db)