Április bolondos és jó pár éve komolyan nem vehető álhírei indították a hónapot, ám ezt követően – szerencsére – érkezett egy komoly bejelentés is, méghozzá a már évek óta lefújt projektnek hitt Max Payne harmadik részéről. A Rockstar pedig úgy tűnik, hogy nem félt a régi rajongók haragjától amiatt, hogy a TPS nemcsak játékrendszerében, hanem történetében is eltér kissé a nagynevű elődöktől, mert cserébe – mint azóta kiderült – hihetetlenül profi animációkat, élethű mozgást és látványos akciókat kapunk az Euphoria Engine által hajtott folytatásban. Az új Mortal Kombatre viszont nem kellett tovább várni, és mert a gyökereihez visszanyúló epizód már előzetes videóival is felcsigázta a rajongókat, a konzolosok hatalmas örömmel fogadták, hogy egy igazán minőségi darabot kaptak a Warner Brostól. Ezzel egy időben elindult a webes MK filmsorozat is, amelynek első részét április elején mutatták be, és bár ez még nem volt túl „mortalos”, később a széria megnyerte a rajongók zömének a szívét. Igaz, a konzoltulajdonosok egy részét komoly csapás is érte áprilisban, hiszen meghackelték a PlayStation Networköt, amely végül több napra, néhol több hétre leállni kényszerült (Végül későbbb ajándék játékokkal kárpótolták a felhasználókat.). Nem fenyegette viszont hálózati probléma az iPhone és iPad tulajdonosokat, akiket a fél világ irigyelni kezdett, amikor kiderült, hogy a Remedy újraéleszti a Death Rallyt – csakis az iOS platformra. Ellenben szinte minden gépre megérkezett a Shift 2: Unleashed, amelyet kedvtelve fogadott tesztelőnk, de túl sok ideje nem volt örülni, mert egyből az ölébe pottyant az első részével sikert sikerre halmozó Portal folytatása is, amely 9 pontjával bizonyította, hogy a Valve nem véletlenül karolta fel az újszerű játékmódot preferáló fejlesztést.
A korábbi hónapok összefoglalói:
Mi történt az év során? - 2011. április
Két év után végre újra bejelentették, hogy lesz új Max Payne epizód.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
