Azt tudja minden játékos, aki csak játszott a Half-Life sorozat eddig megjelent részeivel, hogy a Valve nem arról híres, hogy olyan sok dolgot áruljon el játékairól és azok folytatásairól. Ez hatványozottan igaz a Half-Life trilógia befejező részére. Még valamikor 2007-ben kellett volna megjelennie az utolsó epizódnak, azóta viszont totális csend honol és sem az Episode 3, sem pedig egy tényleges folytatás híre nem kapott szárnyra.
Alakult tavaly egy Steam csoport, melynek célkitűzése az, hogy bebizonyítsa a Valve-nek, hogy igen is rengeteg játékos várja, hogy mi lesz Gordon Freemannel a folytatás során és nem esik jól az, ahogyan a Valve kommunikál - vagyis inkább nem kommunikál - a rajongókkal. Megértjük azt is, hogy ha a Valve most nem ezzel kíván foglalkozni, csak adják a játékosok tudtára valamilyen formában. Ennyi lenne az egész.
Félreértés ne essék, a csoport célja nem az, hogy megsürgessék a folytatás fejlesztését, hanem az, hogy tudjunk valami biztosat, hogy lesz, vagy sem. Kár lenne egy ilyen nagy horderejű sorozatot félbeszakítani, hiszen már az első rész is arról volt híres, hogy minden akkori lövöldözős játékot térdre kényszerített az elképesztő színkavalkádjával, a történetével, a történetmeséléssel és a nyomasztó de mégis hihető világával.
Tehát, ha szeretnétek azt, hogy a Valve megérezze a közösség nagyságát és éhségét a folytatásra, akkor csatlakozzatok a fentebb linkelt Steam csoporthoz és ezzel adjatok hangot véleményeteknek, hogy a Valve foglalkozzon kicsit többet a rajongókkal és legalább azt árulja el, hogy várhatunk-e valamire, vagy feleslegesen rágjuk évről évre tövig a körmeinket, mikor az E3 közeleg.
Mi lesz Gordon Freemannel?
30000 játékos a Half-Life 3-ért.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
MattMatthew 2012.02.01. 21:44 [11909]
Mondjuk megértem, ha annyira nem buli nekik játékor fejleszteni. A fejesek a Steam-mel már így is betegre keresik magukat.
Stroke31 2012.02.01. 21:37 [76]
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy eventet terveznek most szombatra amelynek a célja az, hogy minél többen egyszerre, egy időpontban játszanak a Half-Life 2-vel és így a figyelem középpontjába kerüljön a folytatás.
http://dl.dropbox.com/u/34147052/ARedLetterDay.png
http://dl.dropbox.com/u/34147052/ARedLetterDay.png
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
