Adott a sötét, gonosz, a világ elpusztítására, de legalábbis leigázására készülő démon. Minden szépen és jól alakul egészen addig, amíg jön a szőke herceg fehér lovon és bele nem köp szerencsétlen démon levesébe. És ez így megy az idők kezdete óta, szinte kivétel nélkül mindig a jófiú győz, elnyeri a hercegnő kezét (és mást...) a fele királysággal stb.
Valljuk be, ez így ma már picit kezd unalmas lenni, és egyre nehezebben adható el. Ezt gondolhatja a Paradox Interactive is, mert egy olyan játék fejlesztésébe kezdtek, melyben ezúttal a gonosz démon oldalára állhatunk, és jól elláthatjuk a szőke herceg baját. Persze, korábban is voltak már hasonló témájú játékok, de tény, hogy a rajongók nincsenek elkényeztetve velük. Az Impire a jól ismert Majesty univerzumban játszódik, és a mi feladatunk, hogy megvédjük katakombáinkat Ardania hőseitől. A történet szerint a hatalmas démon, Báal-Abaddon egy kicsi, gyenge Imp testében rekedt, s a mi célunk, hogy kiszabadítsuk onnan. A fejlesztésért a Cyanide Studio felel, akik ígérete szerint teljesen a magunk szája íze szerint alakíthatjuk ki labirintusunkat. Rengeteg különféle helyiség és csapda áll majd rendelkezésünkre, az alagutakat eláraszthatjuk csatlósainkkal, akik a csaták során folyamatosan fejlődnek és egyre erősebb felszerelésre tesznek szert, a legyőzött hősök lelke pedig erőforrásként szolgál majd a varázslatainkhoz. A játék kampányát egyedül, vagy kooperatív módban is végigjátszhatjuk, ezek mellé csatlakozik a számos játékmódot kínáló többjátékos mód is.
A tervek szerint az Impire 2013 elején jelenik meg kizárólag PC-re. A bejelentés mellé egy rövid teaser trailer, valamint néhány kép is társult.
Impire bejelentés
A gonosz oldalára állhatunk a Paradox Interactive új stratégiai játékában.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Artemius '89 2012.07.29. 22:04 [405]
Feltalálták újra a Dungeon Keeper-t és összegyúrták az Evil Genius-al... :-|
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]




