A Sony hivatalos sajtóközleményben jelentette be, hogy a Nissan GT Academy regionális változata megérkezett Magyarországra. A projekt célja, hogy a legjobb hazai PlayStation játékosoknak lehetőséget adjon, hogy kipróbálják magukat igazi versenyautóban is. Ehhez a PlayStation exkluzív Gran Turismo sorozat aktuális részét hívják segítségül, a versenysorozatban 2008 óta már másfél millióan tették próbára magukat. A virtuális verseny eddig csak nyugaton volt elérhető, de most elérkezett hazánk mellett Szlovákiába és Csehországba is.
A selejtezőkre augusztus 1-től szeptember 8-ig kerül sor, ennek során az indulóknak időmérő köröket kell teljesítenie a Deep Forest Raceway pályán egy Amuse NISMO 380RS Super Leggera volánja mögött. A legjobb köridőt emailben kell eljuttatni a szervezőkhöz, melyek közül kiválasztják a harminc legjobb eredményt. A legjobb harminc továbbjutott versenyző 2012. szeptember 22-én a Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőben mérheti össze erejét a fődíjért, mely egyedülálló lehetőséget jelent egy Nissan 370Z tesztvezetésére a Hungaroringen.
Természetesen ennek azért vannak előfeltételei is, mint a 18. életév betöltése, érvényes B kategóriás jogosítvány, valamint a Magyarországon regisztrált PlayStation Network azonosító megléte. Hogy a PS3 konzol és a Gran Turismo 5 meglétét már ne is említsük. Bővebb információkért látogassatok el az esemény hivatalos oldalára, ahol minden szükséges részletet megtaláltok.
Virtuális autóverseny a valódi vezetésért
A Sony és a Nissan közös tehetségkutató versenye először hazánkban.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]