Rég nem hallottunk a Crysis 3 felől, de most egy újabb trailerrel igyekeznek minket elkápráztatni, mely a többjátékos módot hivatott bemutatni. Az már biztos, hogy PC-n 16 játékos feszülhet egymásnak a csatákban, konzolokon pedig ez a szám mindössze 12 lesz.
Két játékmódot láthatunk, melyek közül egyik a Hunter lesz, ahol a játék egy vadásszal és mezei katonákkal indul. A cél, hogy a vadász leszedjen 14 ellenséges katonát, miközben állandóan rejtőzködő módban van és csak az íjat használhatja. Ha egy katona elesik, az szintén vadászként éled újra, mely a játék végére azt eredményezi, hogy egyetlen katona küzd majd a túlélésért. A másik bemutatásra kerülő mód már ismerős lehet a második részből is, mely a Crash Site névre hallgat. Ez egy amolyan domination mód, ahol a véletlenszerűen lezuhanó idegen kapszulákat kell uralmunk alatt tartani. A csavar most az lesz, hogy használhatjuk a barátságos kis lépegetőket is.
Sokkal érdekesebb lehet a New York Feed elnevezésű funkció, ami egy közösségi funkciókkal megtűzdelt rendszer arra, hogy a haverjaink teljesítményét nyomon követhessük és ezek alapján személyre szabott mérföldköveket is teljesíthessünk. Talán ez a része hangzik a legjobban az egésznek és ez még ösztönző is lehet arra, hogy sokat multizzunk a játékkal.
A játék jövő februárban rajtol el, ha minden jól megy, PC-re, Xbox-ra és PS3-ra egyaránt.
Multiplayer bemutató a Crysis harmadik részéhez
Két játékmódot és egyéb érdekességeket is megmutatnak a fejlesztők a folytatás többjátékos módjával kapcsolatban.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Crysis 3
Platform:
Fejlesztő: CryTek
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés:
2013. február 22. PC
n/a: PS3, X360
Minimális rendszerigény: Kétmagos CPU (pl. Intel Core 2 Duo 2,4 GHz vagy AMD Athlon 64 X2 2,7 GHz), 2 GB RAM (Vista esetén 3 GB), DirectX 11-es videokártya 1 GB RAM-mal (GeForce GTS 450/Radeon HD 5770 vagy jobb), Windows Vista/7/8
Ajánlott konfiguráció: Négymagos CPU (pl. Intel Core i5-750 vagy AMD Phenom II X4 805), 4 GB RAM, GeForce GTX 560/Radeon HD 5870 videokártya 1 GB memóriával
HOZZÁSZÓLÁSOK
SwitcX88 2012.10.10. 16:59 [621]
Ha ugyanolyan lesz mint a kettő, akkor még arra sem :-D
en vagyok az 2012.10.10. 16:33 [138]
Furcsa hogy a multira jobban odafigyeltek mint a single reszre. Nem?
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]