Forrósodik a levegő a Grand Theft Auto V körül, hiszen alig egy hét múlva bemutatják a második trailert a játékból, ma pedig lerántották a leplet a főhősről is. Egészen pontosan megérkeztek az első kósza hírek róla, mivel a hivatalos bemutatóra ma este kerül sor a Game Informer oldalán.
Amit azonban már most tudni lehet, hogy hősünk ezúttal sem egy ma született bárány, sőt. Az egyes források szerint Albert De Silva névre hallgató alak egy keleti partról származó gengszter, aki egy új és szebb élet reményében érkezik Los Santosba. Ám, ha csak ennyi lenne a történet, akkor valószínűleg a GTA V sem szólna másról, mint a The Good Life című játék, vagyis semmi akció, csak önfeledt lubickolás az élet örömeiben. Na, ettől nem kell tartanunk, mivel hősünket tovább kísérti a múlt, és idővel feltűnnek a színen a régi ismerősök, akik nem hagyják, hogy végleg szakítson korábbi életével. Így keveredik ismét egyre nagyobb zűrbe, de hát végeredményben minden GTA játék erről szól, nem igaz?
GTA V - Albert De Silva, az exgengszter?
Megérkeztek az első információk a GTA V főhőséről, aki - ahogy azt már eddig is megszokhattuk - nem épp egy ma született bárány.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Grand Theft Auto V
Fejlesztő: Rockstar Games
Kiadó: Rockstar Games
Megjelenés:
2013. szeptember 17. PS3, X360
2014. november 18. PS4, X1
2015. április 14. PC
2022. március 15. PS5, XSX
HOZZÁSZÓLÁSOK
GustyX 2012.11.08. 21:14 [7048]
Yourmom 2012.11.08. 20:51 [528]
Kicsit csalodott vagyok torteneten..:/ Azt hittem azert valami jobbal fognak elo drukkolni, na de ki tudja, attol meg lehet nagyon jo, csak mar tenleg elo alhatnanak valami massal. Na majd talan legkozelebb!:D
GustyX 2012.11.08. 17:36 [7048]
Nem hittem volna, hogy egy GTA-t így (sőt! Már egy újabb infot!) fogok várni valaha. Illetve így, meg egyáltalán várni:D.
Este 6-tól elérhető hivatalosan az a 18 oldalas GTA V előzetes. Aztán pedig már tele lesz velük a net:D.
Este 6-tól elérhető hivatalosan az a 18 oldalas GTA V előzetes. Aztán pedig már tele lesz velük a net:D.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
